Századok – 1891

Könyvismertetések és bírálatok - PÓR ANTAL: A római kath. egyház története Magyarországon. (Irta Balics L. ism.) 314

TÖRTÉNETI IRODALOM. 317 Szépen van megírva Péter és Aba-Sámuel királyok kora is ; Gizella királyné apologiája szintén sikerűit. Helyesen jár el a szerző akkor is, midőn nem tér ki azon történeti tények elől, melyek nem éppen dicsőségesek az egyházra és kendőzetlenül ír ezekről is. Az effélék — jól jegyzi meg (I, 283.) »bizonyíték az egyház isteni eredete mellett«, mert ha oly viszonyok közt se ment tönkre az egyház, melyek közt minden emberi intézménynek meg kell semmisülnie, úgy azt csakis az isteni erő tarthatta fönn. Ám mentse, magyarázza az effélékét, aki tudja, de elhallgatni nem szabad ; hisz az előzmények elsimításával a következmények okát hol keressük, hanem ha az inimicus homo ban, ki a konkolyt hinti szüntelen ? Aztán manap a machinának a drámában és eposban sincs helye, annál kevésbbé a történetírásban. Nem rójuk fel hibául szerzőnek, de sőt előnyére írjuk, hogy a kútfők szebb helyeit szószerint mentül bővebben idézi. Ez művének nem ritkán kellemes zamatot kölcsönöz. Azonban Horváth M. vagy Szabó K. jeles fordítása mellett fölösleges volt a latin eredetit is adni ott, hol nem a szón, nem a kifejezésen fordul meg a dolog. Ugyancsak fölösleges volt a szent-István-féle okiratokat is két nyelven venni föl a szövegbe ; mi több : egyenesen pazarlásnak mondjuk a Katona és Stilting latin szövegeit, például a Szent László czímű fejezetben, melyek által a különben sikerűit fejezetet szebbé nem tette. Befejezik az első kötetet az egyház belszervezetének, a kalocsa-bácsi érsekség, a zágrábi és váradi püspökség, a sári, tihanyi, szegszárdi, záztyi, szentjobbi és sümegi (somogyvári) apátságok történetei, a választási és kinevezési jogról, az egyházi birtokról, a hitéletről, műépítészetről, tanügyről, vallásfelekezetekről, a rabszolgákról és klérusról írt többé-kevésbbé sikerült czikkelyek. Sokkal rövidebb az e kötetben tárgyalt korszak és gyérebbek róla adataink, hogysem ez értekezéskékből teljességet várhassunk. Ugy hiszem ma, midőn szerző tanulmányaival jó előre haladt, maga is osztozik e nézetünkben, és sokat máskép írna, ellenben mindenkorra megáll következő helyestétele: » A magyar nemzetnek vallásos türelmét sokan összetévesztik a vallásos közönyösséggel ; pedig a kettő nem mindegy, nemzetünknél pedig éles ellentétben mutatkozott egymással. A magyar nemes és emelkedett lelkületénél fogva mindenkor türelmes volt a más vallásúak irányában, de sohasem volt közönyös saját vallása iránt.« Műve második kötetében, mely haladást jelez az .elsőhöz képest, szerző immár tisztában van tárgyalási modorával. Öntuda -tosan szakít a népszerű előadással és »kiváló gondja« van arra, hogy tanártársai könnyű szerrel illeszthessék egyetemes egyháztörténeti előadásaikba a magyar egyháztörténetnek szerző művé-