Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - IV. közl. 297

A MARKOMAN' HÁBORÚK. 305 gákként hurczolták el a békés lakókat, befogadták sánczaikba a csavargókat, rablókat, megosztozva a prédán, »pedig szükségnem kényszeríté őket, lévén fürdőik s minden egyebök bőségesen.« E zsarolások utóbb oly tűrhetetlenek lőnek, hogy a quadok ki akartak vándorolni a semnonok területeire, de Marcus utjokat állatá, ezzel bizonyítván — mondja Dio — hogy inkább büntetni, mintsem meghódítani akará e nagy terület lakóit. Közben a jazygokkal, s az összes szomszéd népekkel is folytak az alkudozások. Utóbbiakkal könnyen ment a dolog. Némelyek lakhelyeket kaptak római területen és ezzel együtt: polgárjogot,mások adóelengedést bizonyos időre vagy örökre,, és támogatást pénzben vagy gabonában. Az általános békekötések, vagy legalább a mindenfelé észlelhető hajlandóság a békére végre a jazygokat is gondolkodóba ejté, s királyuk Zanticus nagyjainak környezetében járul a császár elé, s elfogadván minden ellenkezés nélkül a föltételeket,, melyeknek előbb már-a markomannok és quadok kényszerűitek, alávetni magokat, — ele reájuk nézve ezek még sulyosbíttatának azzal, hogy a Dunától hetvenhat stadiumnyira (= 14'05 km.)1 kellett eltávozniok. A császár kelletlenül szentesíté e kötést, lAerfr szívesebben kipusztította volna a még mindig veszélyessé válható népet, minthogy békés létet biztosítson nekik a birodalom határai mellett, ama törzsnek, mely nem kevesebb mint százezer foglyot adott vissza a háborúnak kilenczedik évében, tehát akkor, midőn már sokan elhaltak a rosz bánásmód, járványok, honvágy és bánat miatt, midőn sokan el is menekültek, midőn tömérdeket a rabszolga-vásárra hurczoltak már. E béke egyik következménye volt, hogy a jazygok nyolezezer főnyi lovas sereget bocsátának Marcus rendelkezésére, melyből ő ötezerötszáz főnyi hadtestet azonnal Brittanniába küldött, hogy minél távolabb legyenek a harcztértől. A jazygokkal történt kiegyezés a háború végét jelenté ugyan, de másfelől ismét tág tért nyitott a barbárok torzsalkodásaira, belviszályaira. A faji ellentétek ki is tűntek azonnal, s ezt megkönnyíté az, hogy sem a markomannok, sem a quadokkal kötött békébe nem foglaltatott bele ama pont, hogy hadjáratot csak a császár beleegyeztével viselhetnek. Tetszésökre volt bizva tehát bármely oly népnek megtámadása, mely a birodalom határain lakott. S a kormány ezt kétségtelenül szivesen is látta, ha nem voltak saját érdekei fenyegetve. A quadok és markomannok úgy látszik ilyesmire készültek a jazygok ellen. Ezt már nem nézheté a császár tétlenül, — hatásos óvrendszabályokról kelle !) Dio Cassius 71, 19.