Századok – 1891
Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - I. közl. 23
A MAKKOMAT HÁBORÚK. ELSŐ KÖZLEMÉNY. — Nyugaton Rómának eddigi aggressiv politikája Dacia meghódítása után teljesen békéssé válik s a hódításokat a határok biztosítása váltja föl, a támadást védelem ; ez pedig, ismerve a birodalmat a megelőző évszázadokban éltető, föntartó és mozgató eszméket, határozott hanyatlást jelez. A következetesség s erély azonban, melylyel Hadrian és Pius az új irányt érvényesítik, amaz a birodalmi határoknak éber szemmel tartása, emez diplomatiája, a barbárok iránt tanúsított előzékenysége és főleg bőkezűsége által, elfödik ugyan még látszatát is a stagnatiónak vagy hanyatlásnak, de magát a tényt nem tehetik nem létezővé, minek apránként az lőn következménye hogy a határszéli népek, melyek előbb nagyon is megérzék Róma súlyos kezét, apránként teljesen függetlenek lőnek. E függetlenség Trajánnak félelmes kormányzata óta nem adott ugyan új bátorságot nekik ismét megkezdeni a császárság első századában majdnem szakadatlan rabló hadjáratokat — ezt veszélyesnek tárták, de azért megnöveli önérzetöket, melyet még nagyobbá kellett tennie a hosszas béke által bekövetkezett átalakulásoknak. A béke nyugalmas évei az éjszaknyugati barbár törzsek beléletére nagy befolyást gyakoroltak, majdnem teljesen átalakítván a népek arczulatát. Éjszak és kelet felé, nem nyújtván a vándorlás semmi kecsegtetőt, biztatót, nem volt kedvök új kalandokra menni, nyugatra pedig nem mehettek, útjokat állván a birodalom sasai, jól fölszerelt védelmi vonalai. Kénytelenek valának tehát megállapodni, letelepedni, s az egykor folyton vándorló, marhatenyésztés, halászat, vadászat, és rablásból élő nép, földművelővé alakúi, akarata, eddigi szokásai hajlamai ellenére. A hosszú béke idő rohamosan megszaporítá a nép számát, — se növekedést nem ellensúlyozá semmi, mert a halandóság, nem lévén háborúk, a minimumra szállott. A számbeli emelke?
