Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - II. közl. 544

562 KOMÁROMY ANDRÁS. kezett országrendek pedig megtették készületeiket a háború foly­tatására. Thelekessy már három év óta forgott hadakban, egyszer­másszor talán ki is tűntette magát, de hát ez nagyon mindennapi dolog volt abban az időben és az emberek nem igen vették észre. A keresztesi ütközet vitán azonban úgy látszik vitézi híre támadt, mert Trencsény vármegye rendei a jövendő háborúra kapitány­nak választották őt. Ritka szerencse egy húsz esztendős fiatal emberre nézve s a mellett bizonyít, hogy nem csak jó katona volt a szó közönséges értelmében, de fontosabb tiszt betöltésére is alkalmas tulajdonságokkal rendelkezhetett. —- Más különben miért választották volna épen őt, annyi hadakban megélt, tapasz­taltabb vitézzel szemben? Még ha az őt határozottan kedvelő Illésházy befolyásának tulajdonítjuk is a dolgot, fel lehet-é ten­nünk a mély belátású, hazáját szerető, hadi dolgokban jártas főúrról, hogy a vármegye becsületét a csatatéren rosz kezekre bízta volna? Mint Trencsény vármegye főispánja, mint Pálffy Miklós sógora, bizonyára nem veti közbe magát Thelekessy mellett, ha megválasztatása a közjó ellenére lesz. Ugyan meg­köszönte volna-é neki a hős sógor, kinek »főkapitánysága alatt föintendánsa, fő eleség szállítója, pénztárnoka, főhadsegéde, egy­általában jobb keze volt,«. J) ha olyan embert ad mellé, kinek semmi hasznát sem veheti? — Mert az 1595-iki országgyűlés határozatai értelmében a vármegyék kapitányai személyükre nézve közvetlenül az illető országrész főkapitányai alá voltak ren­delve, ettől fiiggöttek, ennek parancsait hajtották végre, bár saját zászlójuk alatt önállóan, nagy felelősséggel működtek, s a leg­kisebb mulasztás könnyen fejükbe kerülhetett. - Viszont pedig a főkapitányoknak is mindenekfelett érdekükben állott, hogy hadnagyaik megválasztásánál befolyásukat érvényesítsék s mi nagyon valószínűnek tartjuk, hogy Illésházy saját vármegyéjében a kapitányi tiszt betöltésére nézve sógora megkérdezése, javallása, bele egyezése nélkül nem intézkedett. Különben is az 1596. évi XVI-ik t.-cz. fölhatalmazta a főkapitányokat arra, hogy a nekik nem tetsző választást alapos okoknál fogva megsemmisíthessék 3) ; Pálffy pedig ösmerte Thelekessyt annyira, hogy tudja, mit tartson felőle. x) Dr. Károlyi Árpád : Illésházy István hütlenségi pöre. 18 1. 2) » . . . Curent etiam comitatus, ut idoueos capitaneo gentibus suis praeficiant, alioquin supremi hung, capitanei habeant auctoritatem cum consensu et praescitu comitum et vice comitum alios idoneos in locum ejusmodi iuhabilium et minus aptorum eligendi et constituendi.«

Next

/
Thumbnails
Contents