Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - II. közl. 544

THELEKESSY MIHÁLY. 563 Szép dolog volt ez kétségtelenül, de tele erszény kellett hozzá, a mivel pedig nem igen rendelkezett. Járt ugyan a kapi­tányoknak a háború idején bizonyos számú lótartására »hó­penz«-ük, s takarékos ember talán be is érte volna vele, nála azonban számot sem tehetett az. Már pedig ha egyszer ilyen tisz­tesség érte, nem törődött azzal, honnan veszi a költséget s leg­feljebb arra volt gondja, hogy bőven ellássa magát pénzzel. — így történt, hogy közelegvén mára hadba szállás ideje, 1597. junius 4-én felesége és rokonai terhét is magára vállalván, Keresz­thury András ítélőmester előtt zablathi jószágát Kubinyi Kristóf altárnok mesternek 7000 frtért örökül vallotta. Eljárását azzal indokolja, hogy némely zálogos jószágát akarja visszaváltani és hogy a pénzre mint Trencsény vármegye kapitányának, a háború alatt okvetlenül szüksége lessz.*) Már ez csakugyan igaz volt, sőt a mennyiben 4500 frttal már két év óta tartozott Kubinyi Kristóf­nak, tényleg 2500 frtot vett kezéhez, a mi ugy elkölt nála a hábo­rúban, hogy csak egy talpalatnyi földet sem szerzett vissza elzá­logosított birtokaiból. így vesztegette el atyja által szerzett szép jószágát és Kubinyi meglehetett elégedve magával, jó vásárt csinált. Nem is késett a netalán lappangó »jus regiumz-ot felkérni Rudolftól, s mint korának egyik leghíresebb jogásza, arról sem feledkezett meg, hogy Szunyogh István és Mózes beleegyezését, kik némi némű jogot formáltak a birtokhoz, előzetesen megszerezze. Az 1597-iki hadviselésnek nevezetesebb eredményei nem voltak ugyan, de szemlátomást kitűnt a csatatéren, hogy a keresz­ténység új taktika, új fegyvernemek által már fölébe került a töröknek, és több tevékenység, nagyobb áldozatkészség mellett képes lett volna már megtörni a félhold különben is hanyatló hatalmát. — Mert egybehasonlítván a hadviselés eredményeit - -bár csak a 15 éves török háborút fogadjuk is el számításaink alapjáúl — be kell látnunk, hogy az arányok már közelednek egymáshoz, s a mérleg két serpenyője korántsem mutat többé oly különbséget, mint annak előtte 40—50 évvel. Az egyensúly még ingadozik ugyan a csatatéren, de ha Rudolf helyett más ember űl a német császári széken, vagy a keresztény fejedelmek igazán támo­gatják nemzetünket fontos missiója teljesítésében — rövid idő alatt nemcsak teljesen helyre áll, de a mi javunkra is dől s talán Buda bevételét fél századdal hamarább ünnepli a keresztény világ. Az alatt míg I'álffy a tavasz nyiltán egy nem rég feltalált ostromló szer, a petarda segítségével Tatát visszafoglalta a török­től ; míg a fővezérlettel ismét megbízott Miksa főherczeg Ovárnál >) Orsz. levéltár. Lib. Reg. V. k. 238. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents