Századok – 1890

Értekezések - Dr. HUNFALFY PÁL: A magyar nemzeti krónikák - III. közl. 537

\ MAGVAE NEMZETI KRÓNIKÁK. 541 észrevétlen illeszkedik bele az új helyzetbe, s a királyok felhasználják a becses népanyagot, kiknek szolgálataiért régi jogaik és szokásaik sértetlen élvezetét hagyják meg.« (A 33. 34. lapon). »íme tehát a székelyek nem lehetnek mások, mint vagy a besenyők egy ága, vagy egy Etelközben künn maradt magyar népfelekezet, mely a kún beütések idején a besenyőkkel együtt a gimesi, ojtozi, tömösi szorosokon vonult Erdeibe, s ott a havasok alatt meghúzva magát észrevétlenül élt, míg a magyar királyság az erdélyi gyarmatosítás korában rájuk nem talál, s hatalmi körébe nem vonja őket.« (A 36. lapon.) Látjuk, Eéthy nem mond újat, csak ismételi a mit Pray és Engel állítottak volt a székeliek eredetéről. Réthy ismétlése bizony nem fejti meg a székely kérdést. 0, mint említettem, azt tartja, hogy le kell tennünk a székelységnek Magyarországból való kitelepítéséről. Még pedig azért is, mert, úgymond, »az első magyar királyok korában nem volt annyi magyar nép, hogy belőle a távoli keleti Erdélynek is juttatott volna. Hiszen, ha lett volna, a királyok Erdélyt nem »flandriai és rajna-vidéki szászokkal gyarmatosítják vala.« (U. o.) Kardot forgató népe, bizony, volt a magyar királynak annyi vagy még több is, mint a határos országokban: abból jutott Erdélynek is. De mesterséget, a korához képest ipart űző népe nem vala; ezért gyarmatosították a királyok nemcsak Erdélyt de egész Magyarországot is »hospes«-ekkel. Nemesek, vitézek híjával nem vala soha is a magyar királyság : de elegendő városi nép nélkül mai napig is szűkölködik. Ezt historikusnak nem kell soha sem felejtenie. De tekintsük közelebbről a székeli ősfoglalást. Ez, a mint Szabó K. és Réthy értelmezik, a székelieket nem alattvalóivá, hanem harczos társaivá tette volna a magyar koronának. — Meg lehetne érteni, ha a székelység elnyeli vala az »Erdő-eli« részeket, s így ország áll ország ellenében, Székei-ország Magyarország ellenében. Ámde a maroknyi székeliség, mely még a XIII. század folytában is alig észrevehető az eseményekben, csakis királyi kegyelemből élhetett úgy a hogy, kötelességét teljesítve a király vagy a korona iránt úgy a hogy, mint a szászság. Hisz az ősfoglálásra büszkélkedő székelység, minél fogya »per tu« akart volna