Századok – 1890

Értekezések - Dr. HUNFALFY PÁL: A magyar nemzeti krónikák - III. közl. 537

542 1IUNFALYY PÁL. lenni a magyar királylyal, egy pillanatban megigázott szolgává vált volna. A királyok nem tették azzá, mint nem tették BiZZcl 3i szászságot sem, pedig az valóban daczolt olykor-olykor a főhatalommal is: inert ezt is, azt is országuk embereinek tudják, tartják vala, a kik a királyoktól vett jogaikat védelmezték. Nagyra van avval Szabó Károly s utána Rétliy László is, bogy Károly Róbert király Apor Sándornak, Kászon-székben magtalanul elbalt emberek birtokait eladományozta : de az adomány háromszori királyi parancs ellenére nem lépett életbe, mert a csíki székelyek a törvénytelen adományozással szemben ősi öröküket megtartották. Ebből az eseményből azt magyarázzák ki, hogy a székely örökség birtokjoga nem királyi adományban gyökerezett. A magyar sz. k. városok öröksége, valamint az erdéli szászság öröksége is nyilvános királyi adományban gyökerezett : még sem lett ott a királyi fiskus a magtalanúl elhaltak örököse, tehát nem is tehette azok hátrahagyott birtokait adomány tárgyává. Erre nézve egy vala a jogi gyakorlat mind a székeliségben, mind a szászságban, mind a sz. k. városokban. Az egyenlő joggyakorlat az illető birtokjognak eredeti egyenlőségéből, t. i. királyi adományból folyt. Azt mondja Szabó Károly, hogy törvényeink a székelieket mind nemes embereknek ismerték, s hogy azok a magyar korona területén a nemesi jogokat minden külön kiváltság nélkül élvezhetik vala. Én úgy tudom, hogy mind az erdeli szászok, mind a magyar sz. k. városok és más kiváltságos területek lakosai mindenütt az úti pénztől és a vámtól mentesek valának. A köz-székeli bizony egyéb kiváltsággal nem bírt a magyar korona területén, mint a megnevezett lakosok. A székeli nemesek, természet szerint, mint a király nemesei, mindenütt nemesi jogokat gyakoroltak. Hogy a Szabó Károly állítása némi megszorítás alá esik, mutatja már a székeliek diplomatikus czíme, mely szerint »agiles«-ek. A diplomatikus latin nyelv a nemességet soha sem czímezte » agilis «-nek, hanem mindenkor »egregius«-nak. De végre, akárki mit vél : a székelieket nagy mulasztásról lehet vádolni. Arról tudniilik, hogy mikor Erdei még senkié vala, ők, az ősfoglalók, beérték az országnak kicsi, néhol nagyon is )