Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - I. közl. 468

KOMÁROIIY ANDRÁS. THELEKESSY MIIIÁLY. 469 nyozta azt Ferdinánd ') úgy látszott, hogy a régi gazdával együtt a vár gonosz hírét is eltemették s egy időre béke és nyugalom költözködött az ódon falak közé. De Imre kapitány nem sokáig örvendezhetett vére hullásá­val szerzett szép uraságának, mert már a következő évben 1560. május 30-án meghalt. — Vagyonát egyetlen fia István örökölte, serdülő ifjú, ki alig végezte oskoláit s mostoha anyja Garay Bánffy Katalin halála után néhány év múlva átvette jószágainak kezelését. Otthon ülő ember volt, a nyilvános életben sohasem szere­pelt. Nagyobb úr, semhogy vármegyetisztséget viseljen, a mire különben rá sem ért volna, s nem elég ambitiosus arra, hogy a hadi élet változó szerencséjét vagy az udvar sikamlós lejtőjét megkísértse. Pedig atyja érdemei, ki a legválságosabb időkben erős osz­lopa volt Ferdinánd ingadozó trónjának s egész Felső-Magyar­országot pártjára hódította, — még korántsem mentek feledésbe, s egyedül rajta állott, hogy emelkedésének lépcsőjéül használja azokat. De István nem volt nagyravágyó, atyja dicsősége békén hagyá őt nyugodni. Minden gondját birtokai rendezésére fordí­totta, jövedelmét mérsékelten költé annélkül, hogy fukar, meg­takarított pénzén örömest vásárolgatott, annélkül, hogy szenve­délyes jószágszerző lett volna. Két rendbeli házasság által az ország legelőkelőbb főnemes családjaival lépett szoros összeköttetésbe; ez azonban keveset változtatott megszokott életmódján. Nemzetsége, bár ősnemes, de csak atyja által emeltetve ki az ösmeretlenség homályából, István úr némileg idegennek érezhette magát a Révayak, Thurzók, For­gáchok, Zrínyiek társaságában, kik benne a szerencsés parvenu-t látták s aristokrata gőgjükben nem könnyen feledék, hogy atyja, mielőtt jó kardja a legmagasabb hadi méltóságok egyikére emelte volna, vagyontalan, név és születés nélkül szülkölködő zsoldos katona, végbeli vitéz volt.2) Valószínűleg ennek lehet tulajdonítani — bár mint látni fogjuk egyéb oka is volt, — hogy hébe-korba ellátogatott ugyan a sógorokhoz s egy-egy keresztelőn vagy lakadalmon Forgách !) Országos levéltár. Liber. Reg. II. k. 425 1. 2) Az 1559-iki pozsonyi országgyűlésen összegyűlt rendek mindent elkövettek, hogy Thelekessy Imrét hívja vissza a király a felső-magyar­országi főkapitányságból, azzal vádolván, hogy nincs elég tekintélye, nem ösmeri az ország törvényeit s még csak nem is birtokos azon a vidéken, de Ferdinánd hallani nem akart róla. Hadtörténelmi Közlemények 1889. I—IV. Thelekessy Imre 1497 — 1560.

Next

/
Thumbnails
Contents