Századok – 1890

Értekezések - Dr. HUNFALFY PÁL: A magyar nemzeti krónikák - I. közl. 377

A MAGYAR NEMZTETI KRÓNIKÁK. 387 a rövidebb, akár a leghosszabb szerkezet az eredeti : a német Homerosnak nevét senki sem ismeri. Előttünk azonban nem a szerzőnek, vagy szerkesztőnek kivolta érdekes, hanem az, hogy a Nibelung-ének támasztotta fel a véleményt, hogy a hunok ós magyarok egy és ugyazon nemzet. II. A magyar papság, ha belföldi származású volt is, az ismereteit, tudományát a nyugati határosoktól, kiváltképen az austriai tartománybeliektől vette. A mi ott feltűnt a szellemi téren s figyelmet gerjesztett, az nem igen maradhata ismeretlen a magyar papság előtt. A magyar királyi udvar soha sem vala német vendégek hijával. Ottó, frisingeni püspök, Konrád és I. Fridrik német császárok rokona és kisérőjök Magyarországon (1146 és 1155-ben) azt írá, hogy a magyar királynak testőrzőji az ütközetben vendégek (az az, német lovagok), a kik ott nagyszámmal vannak, meg azok, kiket jobágy oknak neveznek. ^Különösen II. Andrásnak német (meraniai) felesége, Gertrud, bajosan kerüli vala a kornak szellemi mulatságát, az udvari »joculatores« énekeinek hallgatását. A misére való járáson és imádkozáson kívül egyéb szellemi foglalatosság nem vala. A Nibelungok éneke vagy panasza, melly akkor Austriában szerkesztődött, bizonyosan ide által is kedvellőkre talált. Egyébiránt sem vala Magyarország elzárva a német szellemi mozgalmoktól. Ismeretes, Hermann thuringiai tartomány grófnak szeretete és pártfogása, a mellyel a német költészetet ápolta. 1206-ban vagy 1207-ben tartatá a híres »Wartburgi harczot«, azaz költői viadalt, a mellyre az erdélyi bűbájos és csillag-tudós énekest, Klingsor-t is meghitta volna. Klingsor egészen mesés alak ugyan : még is a nagy szellemi közleködésnek tanúja Magyar- és Németország között. II. András és neje Gertrud, kiskorú Erzsébet leányokat, a később nagy hírű szentet, azon Hermann fijának, Lajosnak, jegyezvén el, azt 1212-ben egy fényes küldöttség vívé Magyarországból nevelés végett Thuringiába. Ez új tanúiság ') in ipsa regis acie hospites, quorum ibi magna copia est, et qui apud eos principes dicuntur, latus principis ad muniendum ambiunt. Otto Frisingensis, Liber primus. Caput XXXI. De situ Ungariae et more gentis.