Századok – 1890

GRÓF SZÉCSEN ANTAL: Elnöki megnyitó beszéde az 1890. jan. 26-án tartott közgyűlésen 97 - THALY KÁLMÁN: Konstantinápolyi újabb kutatások a Rákóczi-emigratió koráról - II. közl. 102

KONSTANTINÁPOLYI ÚJABB KUTATÁSOK, THALY KÁLMÁNTÓL. okkor, 1687—88-ban nem is lőn belőle semmi ; a buzgó lutheránus Absolon munkácsi árúlása az egész, inkább politikai, mint vallásos meggyőződésbeli műveletet meghiusítá. A történetíró azonban tartozik megemlékezni — már csak lélektani, jellemfestési szempontból is — arról, hogy a sorsüldözött »kurucz király« már ekkor nem idegenkedett az áttéréstől, legalább mint mentő eszköztől. Később Thököly, bithyniai száműzetésében, nem sokkal halála előtt, múlt századi jezsuita történetírók szerint, csakugyan katholizált volna. E végleg tisztába nem hozott, okmányokkal nem bizonyított, tehát kétségesnek, mindenesetre legalább homályosnak tetsző állítást azonban megdönteni látszék Thököly Imre újabb időben eredetiben is fölfedezett s a Monum. Hung. Hist. Script. XXIII. kötetében kiadott végrendelete, melyet halála előtt csak tíz nappal, sajátkezűleg írt és melynek 13-ik pontjában arra kéri Rákóczit, hogy hamvait hazaszállíttatván, Magyar- vagy Erdélyország valamelyik kulcsos városának lutheránus templomában temettesse el. Még élénkebb világot vetett a dologra a bujdosó fejedelem Nicomédiában 1705. sept 10-én, — s illetőleg megerősítő külfelirata szerint sept. 13-án, tehát titkára Komáromy János diáriumához képest már haldoklása óráiban, — kelt eredeti, s. k. codicillusának 1874-ben alólirott által a b. Radvánszky-család levéltárában történt föllelése s a Századok azon évi folyamában kiadása. E kétségtelen hitelű pótvégrendeletben, — melynek borítékára elhunyta előtt alig néhány órával, már elhomályosúló szemekkel és reszkető kézzel irta a haldokló Thököly: »Holtom után szakaszsza fel Komáromi uram, Szőlősi és Szkárosi uram, és effectuálják az mit benne megírtam,« — a fejedelem a fenforgó ügyről maga vallja »me multa habuisse colloquia cum Reverendo Patre (alkalmasint P. Branconnier-t a galatai jezsuiták akkori főnökét, vagy P. Cachaud-t, neje udv. gyóntatóját érti) Societatis Jesu, in iisque dictum fuisse, quod in casu ultimae necessitatis et extremitatis, si in his terris Turcicis habitare non esset securum, illius auxilio futurum fore, quod in Gallia vel Italia hahiturus sum securam vitam et honestam et quietam. In bis autem illo suis promissis et datae parolae non satisfecit.