Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A városi bizottság jelentése. II. Írta dr. Erdélyi Pál 101

BIZOTTSÁGI JELENTÉSEK. '105 volta miatt alig volna lehető, ele csoportonkiüt ismertetni egy-egy felekezetet czélszerű és szükséges. Az egyik csoportba azok a darabok tartoznak, a melyek a protestáns iskolák múltjára vonatkoznak. A pataki és szigeti iskolák tanítási módjára, tanáraira, tanulóira stb., szóval eme főiskolák életére számos értékes darab maradt meg itt, a mi bár nem mindig irodalmi, de legtöbbnyire történeti és culturalis értékű. S ezt el fogja ismerni mindenki, a ki csak egy pillantásra is ismeri a protestáns főiskolák jelentőségét, s tudja: milyen nevezetes tényezői voltak azok nem csupán a culturának, hanem első sorban a nemzetiségnek, a magyarságnak. Ilyenekben a leggazdagabb egy analeeta kötet, mely negyedrétben Gyűjteményes Holmi czímet visel s XVIII—XIX. századi iratokat tartalmaz. Ebben van a többi között Szombathy dánosnak egy emlékbeszéde, melyet 1790. decz. ll-én elhúnyt társa: Szilágyi Márton felett tartott. Ez az emlékbeszéd valóságos irodalom-történeti forrás értékű, s mint ilyen, e kötetben egyedül áll. Ebben és egyéb kötegekben van azután egy csomó idevágó egyenlőtlen értékű kézirat, összeírások, jegyzetek, levelek, pátensek s mindenféle, a mit egy protestáns iskola élete évek során át felmutat. Ugyancsak ide sorolható az előbb említett kötetből egy sereg búcsúztató és alkalmi versezet, halotti elegia, menyegzői, vőfélyi, keresztelési köszöntők s efélék, a melyek már átcsapnak népiességök és alkalmi voltuk révén ama második csoportba, melyről szólani akarok. Eme népies és alkalmi versek közé egy nem népies, de valószínűleg a népnek szánt verses elbeszélés van úgyszólván eltemetve: Atalanta históriája. Ez egy hosszasan elnyújtott, lapos, költőietlen, de kimondhatatlanúl érzelgő szerelmi történet, olyan formában írva, a milyenben Judith és Holofernes ponyvára került históriája. E formát a névtelen szerző úgy magyarázza, i mint Judith czímlapján olvashatjuk: tragédiás verseknek. Az irodalom még nem tudott megbarátkozni ezzel az elnevezéssel, de legkevésbbé a rajta értett formával. Pedig épen a XVIII. századból számos emlékünk van úgy írva, mint ez, hogy t. i. verses párbeszédben beszéli el a szerző a történeteket. Mintha csak színpadra szánta volna tehetségének e silány termékét, mely így azután sem nem drámai, sem nem elbeszélői előadás, hanem valami különösen csodálatos mixtum. Azt hiszem, hogy ezek a tragyédás versek erősen az iskolai drámák egy csoportját utánozzák, de szerencsére rövid életűek, mint amazok. Atalanta históriája is szomorú, természetesen, hiszen a szerető szíveknek a megpróbáltatások purgatoriumán kell a mennyországba jutniuk. Egyébként alig érdekli a mai olvasót, legfeljebb ha volna valaki,