Századok – 1889

Értekezések - Dr. TÉGLÁS GÁBOR: Hunyadmegyének a török világban szerepelt barlang-erődítvényei 19

20 HUNYADJtEGYÉNÍJR A TÖROKVILÁGBAN gokat kiilöiuböző czélokra és pedig temetkezésékre, vallási gyakorlatokra, sőt hajlékul is kész vala az ember minden időben, a hol csak rendelkezésére állottak, igénybe venni. E buzgalom odáig terjedt, bogy mesterséges úton is szapoiíták az üregek számát, sőt az ilyen földalatti menetekkel nemcsak a szilárd kőzetek vidékein, pl. Bajorországban, Ausztriában találkozunk ; de ilyeneket a negyedkori löszben is felette gyakran vájtak ki s többi közt Déloroszországbau egész kolostorrend szerek otthonául ekképen készült barlangos odúk szolgálnak, .luilaeábari kiváló előszeretettel fordultak a barlangok felé s olykor 400 főnyi csapat lakott egy-egy sziklaoduban. Klső vagy második Agrippától egy felirattöredék') maradt fenn, melyben a lakosságot a barlanglakástól eltiltja. A barlangok rejtelmes ágazatai a históriai korban egyéburánt állandó figyelem tárgyát képezek s a messzi keleten Mithra tisztelete épen ilyen helyeken fejlődött ki. A görög mythologia Plútója, Bachusa, Pá uja barlangokban honoltak, sőt a hírneves delphii, corinthusi, kithaeroni Jóslatok a barlangokban történtek. A rómaiak a sibyllák, nympliák tartózkodási helyeűl tekintek a barlangokat s e felfogás újul meg a keresztény mondákban, melyek tudvalevőleg gonosz szellemek, sárkányok és más szörnyetegek otthonát helyezők a, barlangokba s csakis jámbor remeték betelepedésével képzelek e sajátos lények hatalmának eleuyésztét. A sárkány- és ördögbarlang elnevezések e közhiedelmet nálunk is megörökíték s az oly gyakran mutatkozó cseppkő-alakzatok tündérpompája, főleg bányavidéken, mint többi közt nálunk Kis-Bányán (Boicza) a törpék, bányarémek babonáit még jobban megerősíti. Több évi barlangkutatásim közben bő alkalmam vala meggyőződni a felől, hogy még felvilágosodott századunkban is a borzalom érzetével közeledik a föld népe e barlangokhoz s a vízzuhatagok, denevérek, baglyok zajától, sajátos hangegyvelegétől olykor felnőtt egyének is teljesen visszariadnak, s átalában bátorító társaság nélkül hosszabb barlangokba nem igen merészkednek még világító készlettel se bemenni. E borzalom kétségenkívül nem az ujabb kor kizárólagos sajátsága, hanem még nagyobb mértékben uralkodhatott a lelki vakság sötétjében tapogatódzó ősemberen s épen ennek tulajdoníthatjuk, hogy a történelem előtti kor telepei a kisebb és a világosság járta barlangokban gyakoribbak s a terjedelmes szétágazó üregeknek leginkább torkolatát, vagy világító résekkel *) Römische Geschichte v. Theodor Mommsen. Taubler. Band II. Autlage. Berlin, 1885. 475. lapján.