Századok – 1889

Értekezések - Dr. PÓR ANTAL: Kálmán győri püspök (1317-1375.) 369

380 PÓR ANTAL. vedni, Kálmán püspök a lovász-patonai dézmát adta neki cserébe.s ) De míg ő a káptalan anyagi jóllétéről telhetőleg gondos­kodók, szorosan megkövetelte, hogy a kanonok urak az istentisz­teletet annál pontosabb buzgósággal végezzék.2 ) A lelkészkedő papság és híveik gondját is szivén viselte. Nem érdektelen példáját adta ennek a viczai kápolna következő esete: A viczai népek, melyek a szent-andrási plébániához tar­toztak, kápolnát építének, azt a püspöki helyettes által fölszen­teltették és azon mesterkedtek, hogy a szent-andrási lelkésztől elszakadjanak. Papot fogadtak tehát és kezdették halottaikat fölszentelt kápolnájokba temetni, nem kis anyagi hátrányára a szent-andrási lelkésznek és (ügy látszik) patronatusnak, kik e miatt a püspökhöz folyamodtak orvoslásért. A püspök kötelessé­gének ismervén az anyaegyház jogait védelmezni,3 ) a visszaélés ellen szigorú tilalmat bocsájtott közre. Azonban végre is a pörös­ködésnek úgy vette a hívek lelki javára elejét, hogy a szent­andrási lelkész Viczán, a viczai kápolnában is tartozzék misézni és egyéb lelkipásztori hivatalt végezni, miért évenkint ötven dénárt kapott a viczai nemes uraktól.4 ) Minthogy pedig az időben a szerzetes rendek a hitéletnek buzgó élesztői valának, Kálmán püspök előzékeny kedvezéssel viseltetett irántok. A szent ferencz-rendiek számára ő alapította a kőszegi kolostort;B ) a czistercziták kedhelyi apátságának, mely közönségesen Borsmonostrának neveztetett, Felső-Lasztaj nevű püspöki helység tizedének részét élethossziglan átengedte;6 ) és ') A győri káptalan magán levéltárából Kbenhöch F. kanonok úr szíves közlése után. Egyébiránt az utóbbi két levél megjelent a Hazai Olcmt. III. k. 150., 151. száma alatt is. 2) »Ex suscepti regiminis officio cupientes invigilare,. . . ut sublatis difficultatibus et inpediinentis quibuslibet, quietius et securius divinis officiis, quibus deputati existunt, solidius atquc ferventius, auetore deo, iusistere valeant.« Hazai Okmt. III. 188. 3) »Cum in iure cautum inveniatur, ut iura matricis ecclesie deminui non possint, sed magis augmeutari.« *) Fejér, IX/VII. 156., 167. 5) Szent-Irányi, Miscellanea Decad. III. P. I. catal. 82., 84. Fesslernél Gesch. d. Ung. III. 807. 6) Fejér, C. D. IX/lII. 174.

Next

/
Thumbnails
Contents