Századok – 1889

Értekezések - Dr. PÓR ANTAL: Kálmán győri püspök (1317-1375.) 369

KÁLMÁN, GYŐRI PÜSPÖK. 379 hűségi esküt vegye.') Ez is oly kedvezés volt, mely által Kálmán a költséges és fáradságos úttól a szent-székhez fölmentetett. IV. Kálmán herczeg püspöksége korából nem épen nagy szám­mal maradtak ránk a történeti emlékek; annyi mégis, mennyiből fölismerhető, hogy egyházi hivatását helyesen fogta föl, főpász­tori teendőit szorgalmasan végezte, igazságos és jóakaró, kegyes és bőkezű püspök volt. Főpapi hivatalának buzgón járt utána,2 ) s amennyiben pedig nagy terjedelmű egyházmegyéje minden teendőjét önmaga el nem intézhette, Albert barát, nikomediai fölszentelt püspök személyében helyettest tartott, kiről azon alkalommal, midőn a fraknói templomot fölszentelte, értesülünk. 3 ) Egyháza előkelőbb, fontosabb ügyeit rendesen Krisztusban testvérei, a káptalani urak tanácsával megfontolással szokta végezni,4 ) kiket kegyeivel hathatósan elárasztott. így a győri egyház kincsőrző kanonokának, a custosnak és utódainak a káp­talan megegyezésével a mosonvármegyei Körtvély falunak összes és mindennemű tizedét, kivéve a káptalani negyedilletéket, örök időkre adományozta. Azonképen a kántorkanonoknak Vaszar helység gabnatizedét, melyet időközben a püspöki tisztek hatal­masúl lefoglaltak, visszaadatta. Minthogy pedig a kántorkano­nok attól tartott, hogy a tisztek hatalmaskodása miatt a vaszari gabnatized élvezetében előbb-utóbb mégis rövidséget fog szen­!) Theiner, Monum. Hung. I. 613., 614., 617. 2) »Licet continua. . . superveuientium negotiorum diversitas nostrum auimum insultibus inpetat successivis, circa ea tameu, que ecclesiarum, ecclesiasticarumque personarum nobis subiectarum commodum et statum quietem respiciunt, tanto nos quotidiaua meditatione perurget, quanto sumus ad haec specialius obligati,« úgymond egyik levelében. (Hazai Okmtár, III. 187.) 3) 1347. május 13-án. Fejérnél C. D. IX/VI. 70. 4) »Nos enim considerantes, quod ea que maioris deliberationis fulcimento disponuntur,. . . stabilitate solidautur ; . . .ne in nostris actibus et dispositionibus festiui videamur,. . . fratres nostros, dominos videlicet de capitulo Jauriensi duximus requirendos, ut maiori et diligenti inter ipsos scrutinio prehabito, qualis de preinissis eis constaret certitudo, nos, . . informarcnt.« Saját szavai. Hazai Okmt. III. 186.

Next

/
Thumbnails
Contents