Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A kirándúlás története. Írta dr. Szádeczky Lajos 139

142 A KIRÁNDÚIJÁS TÖRTÉNETE. sítjuk egyszersmind, liogy megyénkben mindenütt szívből jövő igaz vendégszeretettel fognak találkozni. Köszönetünknek s üd­vözletünknek ismétlése mellett azt kívánom, hogy megyénkben jól érezzék magokat. A mily örvendetes rám nézve, hogy Mara­maros vármegye nevében ezen nyilatkozatot tehetem, épen annyira sajnálom, hogy gróf Teleki Géza belügyminiszter megbizásából kénytelen vagyok bejelenteni, hogy ő elháríthatatlan akadály következtében igen nagy sajnálatára ez évben a történelmi tár­súlat kirándúlásában részt nem vehetett. Ezen megbízatásom tel­jesítése után sok szerencsét, sikert és áldást kívánok munkálko­dásukra, hazafias törekvéseikre!« Thaly Kálmán elnök a főispán üdvözlő szavaira válaszolva, kijelenti, hogy a szíves meghívásnak engedve, örömmel jöttünk eme hazafias érzelmeiről híres, regényes fekvéssel és szép múlt­tal dicsekedhető vármegyébe. Örömmel jöttünk - úgymond — a kik jelen vagyunk, sajnálattal maradtak el, a kiket ebben a körülmények megakadályoztak. Őszintén fájlaljuk mi is gr. Teleki Géza belügyminiszter elmaradását, a ki maga is előszeretettel foglalkozik történelmi kutatásokkal, a ki oly szíves készséggel ígérkezett ide jőni, hogy ősi hazáját újra láthassa; fájlaljuk azért is, mert ő, mint a korona tanácsosa, meg akarta mutatni, hogy mily nagyrabecsüléssel viseltetik a történelmi társúlat mun­kássága iránt. A másik fájdalmas körülmény az, a mit jelente­nünk kell, hogy társúlatunk igen tisztelt elnöke: gr. Szécsen Antal cs. és kir. főudvarnagy úr is, hivatalos elfoglaltsága miatt, ugyan­azon akadály miatt, mely a belügyminisztert gátolta, elmaradni volt kénytelen. - Hálás szívvel mond köszönetet azon üdvözlő szavakért, melyekkel Lónyay János főispán úr a társúlatot meg­tisztelte. Kétszeresen becsesek azok reánk nézve, mert ő maga is kiváló történeti nevezetességű családból származik, a mely nem­csak származására nézve előkelő, de a mely egyszersmind hazánk szellemi aristokratiájának legjobbjai között tündöklik. — Felkéri a főispánt, hogy az ülésen a társelnökséget elfogadni szívesked­jék, hogy az ő személyisége s a történeti Lónyay név nimbusa annál inkább buzdítólag hasson társúlatunk máramarosi műkö­désére. Thaly Kálmán ezután elnöki megnyitójában (a mely füze­tünk elején olvasható) a társúlat szervezetét, czélját ismertette. A felolvasások sorozatát Szilágyi István nyitotta meg: Máramaros a XII. és XIII. században cz. értekezésével, a mely nagy tetszéssel fogadtatott. A második felolvasó dr. Csánky Dezső: Máramarosmegye és az oláhság a XY. században cz. tanulmányával szintén nagy elismerésben részesült.

Next

/
Thumbnails
Contents