Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A kirándúlás története. Írta dr. Szádeczky Lajos 139

A KIRÁNDÚJjÁS története. 143 Úgy dr. Mihályi János is, a ki máramarosi oklevelekről szóló tanúlmányával mindvégig lekötötte a termet egészen megtöltő, szépszámú hallgatóság figyelmét. Végűi a másodtitkár terjesztette elő a folyóügyeket. Min­denekelőtt sajnálattal emlékezett meg Szilágyi Sándor titkár távollétéről, a ki eddigelé társúlatunk egyetlen kirándúlásáról sem maradt el s daczára betegeskedésének, remélte, hogy el fog jöhetni ide is, a hová annyira vágyakozott; de az orvosok határo­zott tilalmára le kellett mondania erről az örömről. — A titkáré után gr. Szécsen Antal társ. elnök levelét mutatta he, a ki őszinte sajnálkozását fejezte ki, hogy a persa sah Bécsbe érkezése miatt a társúlat kirándúlásban részt nem vehet. Mindkét bejelentés sajnálattal vétetett tudomásúl. Uj tagokúi felvétettek és pedig alapító tagúi: Lónyay János Máramarosvármegye főispánja, (aj. Thaly Kálmán); évdijas ren­des tagokúl: Hámos Antal földbirtokos Tornallyán, Szentiványi Miklós földbirtokos Sajó-Gömörön, Krausz Károly takarékpénz­tári tisztviselő Budapesten, (aj. a titkárság); gr. Teleki Ede min. osztálytanácsos Budapesten, (aj. Szalay Péter); BortnyikGryörgy eV. lelkész Kölesén, Werner Gyula ev. tanitó Nyíregyházán, (aj. Czékus László). Ezután Kolozsvár sz. k. város közönsége meghívóját mutatja be másodtitkár a Mátyás király szülőházán emelt emléktábla leleplezése ünnepélyére szept. 2-ára. A társúlat képviseletével gr. Esterházy János, Pinály Henrik és Kolosváry Sándor ottani tagtársaink hízattak meg. Végül az előértekezleten megállapított bizottságok név­sorát olvasta fel a másodtitkár s azután az elnök a gyűlést bere­kesztette. A gyűlés után a társúlat tagjai díszebédre hivattak meg, a melyen a vármegyeház nagytermében mintegy 150-en vettek részt. A díszebédet szellemes és sok történeti emléket felelevenítő pohárköszöntők fűszerezték. A hivatalos köszöntők sorozatát a fő­ispán nyitotta meg a királyra és az uralkodó házra ; utána Schön­herr Ágost apát-plébános a történelmi társulatot, Urányi Imre képviselő gr. Teleki Géza belügyminisztert, Thaly Kálmán a vármegyét és várost, Kosztka Géza törvényszéki elnök Thalyt és Szilágyit, Zsilinszky Mihály Lónyay János főispánt, Lónyay J. a vármegye tudományért lelkesülő in teliigentiáját, Ge'resi Kál­mán Szaplonczay Miklós alispánt, Thaly K. a kath. papokat, Szabó Károly a felolvasókat, a másodtitkár a kirándúlás rendező bizottságait köszöntötte fel. A hivatalos köszöntők után Urányi Imre képviselő Lajos-napja alkalmából Kossuth Lajosra emelt poharat, a mire Thaly Kálmán még egyszer emelt szót. Beszélt

Next

/
Thumbnails
Contents