Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - JAKAB ELEK: A rumän történetírás újabb jelenségei - I. közl. 841

történeti irodalom. 845 I Ing no v lach-окплк írják, vajdájukat a szláv oklevelekben l'ngrovalachia vajdáinak, püspöküket Ungrovalachia püspökének nevezték s Románia új királyát még 1881-ben is Ungrovalachia — Magyarország prímása koronázta meg. (12. 1.) A rumänek történeti helyzetére új elméletet állít fel Béla király névtelen jegyzőjének 1746-ban megjelent krónikája, melyben el van mondva, bogy mikor a magyarok mai hazájukat elfoglalták, ott találták Zalán, Mén-Marót, Gelu és Glad fejedelmeket. A rumän történetírók ezekkel összekötötték a magyar- és erdélyországi oláhokat, a három utolsót oláhnak állítva. Tehát csak száz év előtt s csak ez alapon kezdődik az ő Erdélyben való régibb lakásuk tana és hite, melyhez makacsul ragaszkodnak, holott a névtelen krónikáját kétes hitelűvé teszi az, hogy ő semmit sem tud Leo Sapiens-ről, sem Constantinus Porphyrogenitusról, nem ismeri Arnulf német császárt, seui Svatoplukot. a hatalmas morva fejedelmet, valamint Simeon bolgár fejedelmet sem. Sőt jellemző - jegyzi meg Hunfalvy — hogy az 1746. előtt iró Kantemir és Uraki oláh tudósok sem tudnak semmit 886 904. körül virágzott oláh nagyokról és fejedelmekről. De a névtelen krónikája megjelenése után, csakhamar 1791. az oláhok panasziratábau már említve, magyarázva és kibővítve vaunak annak oláh herczegekről és fejedelmekről szóló meséi és öunagyzoló hagyományai. (13—15. 11.) A mit Xenopol az oláhoknak 1848. előtti leigázott állapotáról ír, mindaz illik az ország bármelyik nemzetiségéhez tartozó jobbágyokra, kivéve a szabad székelyeket és szászokat. Sőt Hunfalvy példát idéz, hogy az oláh földesúr volt és nemes, s oláh jobbágyai közt magyarok is voltak. A nagyváradi és fogarasi két gör. kath. oláh püspök Vulkán Sámuel és Klein Sámuel, úgy Sinkai György és Major Péter történetírójuk is oly nemesek voltak, mint a magyar korona bármely más nemesei. Vallás tekintetében pedig a magyarországi rumäneknek sokkal jobb volt állapotja, mint a protestánsoknak Magyarországon vagy Ausztriában és Csehországban. A mit Xenopol Sinkairól és Majorról írt, hogy velők a magyarok roszúl bántak, hogy Sinkai egész életében szükséget szenvedett, tanainak és elveinek vértanuja volt, sőt művét megégetni akarták volna, Hunfalvy a román történetírási iskola költeményének és hazugságának mutatja ki, (22. 1.) s mint jellemzőket jegyzi meg Sinkairól, hogy ő saját önkénye szerint nevezte legelébb az oláhokat daco-románoknak, (Geuteni piacúit nonmihi solum, sed et aliis Daco-Romanam appellare) ; Major román vagyis latin-oláh orthographiájáról pedig azt, hogy ő e müvével sokat tett arra. hogy az oláhok magukat rómaiaknak higyjék és tartsák ; ő tanította, hogy a római classikusok latin nyelve a grammatikai, mesterséges nyelv volt, a nép valódi nyelve ellenben az, a mit az