Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban írta Beöthy Zsolt 362

történeti irodalom. 365 л melyet, mondhatjuk, igazi művészettel alkotott és rajzolt elénk, fel is használta azok minden mozaik darabját, a mi csak a kép keretébe volt illeszthető. Nem szólunk arról, milyen élénken s mély psychologiával deríti föl Beöthy irodalmunk e nevezetes alakjának magán- és nyilvános életét : csak azt említjük meg, milyen éles és határozott, milyen kimerítő és teljes párhuzamot von közte és Voltaire között, a kit Bessenyei mesterének vallott, s a kit sok tekintetben egész a végletekig utánzott, követett. Ebben tűnik ki. hogy az európai eszmék fejlődésének hatását mily kitűnő érzékkel tudja Beöthy a magyar nyelv és nemzetiség fejlődésével kapcsolatba hozni s magyarázni. Bessenyei György pályája az új magyar irodalomnak és művelődésnek hajnalhasadását jelöli. A »mult századi magyar puszták fia« egyszerre csak az »európai forrongó gondolatvilág közepébe« jut s az ifjú lélek lankadatlan tüzével fordúl a műveltség góczpontja felé, ebben és az által akarva, úgy mint Báróczy is, az elhagyatott, elárvúlt magyarságot életre kelteni. Különösen a Voltaire munkássága, eszméi, elvei keltettek benne legerősb s legmaradandóbb fogékonyságot, annyira, hogy hatásától soha nem szabadúlhatott. Még csak meg sem kísérthetjük, hogy a Beöthy éles és sokoldalú párhuzamának bármilyen halvány mását is adhassuk e sorokban. Oly részletesen kimutatja a két író közti szoros kapcsolatot, jobban mondva Bessenyei utánzását, oly finom s eleven érzékkel, oly mélyreható psychologiai nyomozással kutatja Bessenyei kölcsönzött eszméit, a melyek majd mindenben a híres frauczia íróra vallanak s innét azt a különbséget, a melyet Bessenyei neveltetése, erős magyarsága táplált s a melyet még a bálványozott mester eszméi sem tudtak kitörűlni, hogy e tekintetben Beöthy előadásmódjáról csak a legmelegebb elismerés s a valódi dicséret hangján szólhatunk. Azonban efőalakon kívül hány eddig csak névről is alig ismert irodalmi munkással ismerkedünk meg e könyvben. A sok közül csak Kónyi Jánost említjük, a magyar haza ez együgyű hadi szolgáját, a kiről korában Kazinczy is jobbadán mindig a szánó mosoly s a gúnyos kicsinylés hangján tudott szólni s a kinek Ányos Pál barátján kívül talán csak Ráday Gedeonban, e finom lelkű s finom érzékű főúrban s íróban akadt egyetlen méltánylója. A katonai pályán nem tudta többre vinni az őrmesterségnél. Sem születésének, sem halálának évét nem ismerjük. Senki sem jegyzett fel róla valami érdekesb adatokat. De a hogy Beöthy, legalább pályájának azt a részét, a melyben egymásután bocsátotta napvilágra különbkülönb munkáit, földeríteni törekszik : látszik, hogy írói kedvét a minden idejét fölemésztő terhes kötelességei s az irodalommal való foglalkozásnak seliogysem kedvező szolgálatai sem tudták eloltani,