Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban írta Beöthy Zsolt 362

TÖRTÉNETI IRODALOM. A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. A Kisfaludy-Társaságnál jutalmat nyert munka. Irta Beöthy Zsolt. II. kötet. 1774 — 1 788. Budapest. Kiadja a m. tud. Akadémia. 1887. 6,384 1. Kevés irodalomtörténeti munka jelent meg mostanában nálunk, a mely annyira megérdemelné a közfigyelmet, a művelt közönség érdeldődését, mint Beőthytől a szépprózai elbeszélés története. Nemcsak, mivel eddig alig ismert fontos tárgyat ölel föl, de azért is, mert írója a magyar prózának egyik elsőrendű művelője korunkban, a ki ép oly finom érzékkel tudja a/, irodalomtörténet adatait csoportosítani, mint azokba lelket, szellemet önteni. Nemcsak elbeszél és magyaráz ; nemcsak rajzolja a múlt század politikai, társadalmi és irodalmi állapotait, a melyeknek e férfiak legfőbb tényezői voltak: de az irodalmi tények összefüggését mindenütt szerves összefüggésbe hozza egymással s ez irodalmi tények logikai következményeit is éles elmével, mélyre ható kritikai szellemmel bírálja s pedig úgy, hogy a történetíró és kritikus, az adatgyűjtő és feldolgozó benne a legszebb összhangban egyesül. A kép, melyet a múlt század irodalmi úttörőiről elénk rajzolt: minden részében teljes, tökéletes, mondhatnók művészi kivitelű. S a hatás, melyet e könyvnek minden olvasóban keltenie kell, maradandó, határozott, valódi és igazi. Beöthy oly nagy mértékben ért ahhoz, mikép kell tárgyát az olvasóval megkedveltetni, hogy a ki könyvét olvasni kezdi, alig tudja letenni azt kezéből mindaddig, míg végére nem jutott, a mi már magában félreismerhetetlen titka a hatásnak, főkép manapság, mikor némely irodalomtörténetíró minden érdemét csak a jó-rossz adatok összekutatásában keresi, s mintegy fölmentve érzi magát azoknak valami élvezhetőbb alakban való összeillesztésétől. Valóban csak örvendenünk lehet, hogy az egész munkának, e szóban levő kötet nem befejezése, csak második kötete, folytatása. A módszer, a melyet Beöthy követ, — mint az előszóban írja — kiszélesítette tervét, mert, mint mondja, nem tartja elégnek a külső és belső forma fejlődő változásait magyarázni, hanem igyekszik