Századok – 1888

Értekezések - PÓR ANTAL: Ipolyi Arnold emlékezete 1

A M. TÖRT. TÁRS. ELNÖKÉNEK EMLÉKEZETE. 13 Dens et Patria volt jelszava, s ehhez élte minden szakában hű maradt. Ha műveit lapozzuk, mindenünnen kiérezzük hazaszeretete fűszeres illatát. Magyar Mythologiája kezdő mondata : »Ha a zivatar elviharzott, a férfi karok uj erővel fognak a munkához«, ép ugy a kellő időben kiejtett hazafias szó volt, mint egyik régészeti értekezése befejező tétele : »Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze maradványaikat, nehogy végre is elveszszenek, s ez által üresebb legyen a mult, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő« a maga helyén adott intelem vala a hazafiak számára. Azonképen a Magyar képző művészeti Társulatban annyiszor variált e themája : f »Nekünk első feladatunk, hogy nemzeti művészetünk legyen, hogy magyar iskolánk fejlődjék ; mely tétel nem mond ellent annak, hogy művészetünk azért az európai művészet magaslatának színvonalára emelkedjék, sőt inkább föltétele annak,« örökre kell. hogy canona maradjon a magyar művészetnek. Az édes haza szeretete nevében buzdította Ipolyi növen* dékeit és tanítványait a munkára, melynek czélja soha más ne legyen, mint pátriám illustrare, a haza javát és dicsőségét növelni. Mint püspök is, a magyar főpapság sarkalatos erényeűl a hazaszeretetet tartotta. »Minden egyéb papi erényt: a szent életet, a lelkipásztori buzgalmat, a bőkezű adakozást, a nagy tudományt, a mívelt erkölcsöket a hazafiság nemes zománcza még fényesebbé teszi« szokta volt mondani. S a történet világánál ékesszólón tudta bebizonyítani, hogy a magyar katholikus egyház az antireformatiotól az újabb időkig, Pázmánytól Scitovszkyig annál nagyobb tekintélynek örvendett, következéskép a vallásosság is annál dúsabban virágzott, minél hazafiasabbak voltak főpapjai. Társulatunkat is azért kedvelte Ipolyi annyira és mindvégig, mert ami a hazafiságot illeti, mindenkor helyt állott, azaz megtette kötelességét. Társulatunk ezért mindig szivében fészkelt. Mielőtt Bars-Szent-Keresztről, tizenhat évig bölcsen kormányzott püspöki megyéjének e kedvelt székhelyéről eltávozék, az utolsó pillanatot is Társulatunknak szentelte. 1886. április 28-án leplezé le, ugyanis, Társulatunk küldöttsége jelenlétében az emléktáblát, melyet aunak emlékeűl állíttatott fel, hogy 1874. évi nagygyűlésünk zárűléseit itt tartók. Viszont Váradra megéx-kezvén elrendelte, hogy két, a kertre néző szobát bútorozzanak be. »Ha egyik-