Századok – 1887

Értekezések - VÁMBÉRY ÁRMIN: Kanizsa 1600-1601. - I. közl. 716

KANISZA. 723 tanácsolni, de félünk, hogy a sereg azon esetben is le talál győzetni, ha mi kezdjük a támadást. Ami legyőzetésünk pedig az ellenség büszkélkedésének lenne oka. Továbbá azt is jól tudod, hogy mi nem ágyuztatjuk a tábort.« Erre egy 30—32 éves janesár tiszt — kinek nevét is tudta Fejzi s nagy kár, hogy nem örökítette meg könyvében — kelt föl s igy szólt : »Nagyságos ur ! Nem marad egyéb hátra ! Igy is, ugy is megveretünk. Kezdjük mi egyszer a harczot ! Ha gyöngék vagyunk is megölni az ellenséget, hitünkért meghalni nem leszünk gyöngék!« Ez által kivitte, hogy a főnökök rohamra határozták magukat. Ezen határozat után másnap a császári tábor kezdett támadni. Az ellenség tábora mellett egy erdő volt, melyben néhány ezer gyalogost helyeztek el. Alig, hogy az iszlám előőrseit meglátták, tüzelni kezdettek s amint ezen tüzelés hangját meghallották, előbb az önkénytes népfölkelők, majd pedig a jancsárok is — a derék tisztek kivételével — futni kezdettek. Ezen futás alkalmával, az egyik szárnyon lévő hősök, annélkül hogy parancsolatot kaptak volna, saját buzgalmukból kezdettek harczolni, hogy a sereg vereségét megakadályozzák, azonban vértanúhalált szenvedtek. A táborban lévők, amint látták az iszlám futását, a szerdár Ekrem mellé gyülekeztek s a mint parancsot kaptak, egyenesen az ellenség sánczainak rontottak. Mig ezeknek egy csapata a harczban volt elfoglalva, az ellenség, a kedvező alkalmat fölhasználva, puskaport és eleséget akart a várba juttatni, s összegyűjtve a lesben fölállított összes csapatait, ezen vállalat végrehajtására menesztette. A megboldogult Ibrahim pasa az ellenségnek szándékát a vár felé tett rohamból elértvén, maga mellé vette az iszlám mindig megbizható jancsár hőseit, a többi sereget a sáncz ostrománál hagyta és sietett szembeszállani az ellenség seregével. A jancsárok száma, kiket összegyiijthetett, alig tett ki tizezeret, az ellenség pedig, mely a várba eleséget akart szállítani, 40,000 emberből állott. A várban levő ostromlottak, kiknek száma, mint fönnebb említettük, 60,000-re rúgott, az eleséghozók segítségére rohantak a várból. Midőn a jancsárok meglátták ezen nagy tömeget, futni kezdettek s csapatonként távoztak a szerdár mellől. A megboldogult szerdár minden egyes távozó csapat elé állott s mondá: »Hej pajtások, mért teszitek ezt? Csak két óráig segítsetek. Ha nem győzök, öljetek meg. Talán kevés szerdárt öltetek meg eddig ? Ugyan jertek, ne tegyetek igy. A zsákmányt, mit ejtünk, ajándékba kapjátok!« De ez sem használt. Midőn a szerdár igy biztatta utolsó csapatját, egy Abdurrahman nevű egyén neki rontott s mindenféle ostobaságot mondott