Századok – 1887

Értekezések - KOMÁROMY SÁNDOR: Thurzó Mária végrendelete és Beniczky Péter a költő - II. közl. 321

324 THURZÓ MÁRIA VÉGRENDELETE tést tartott, kezdé meg pályafutását. — Egy hozzá hasonló ifjúra nézve, főleg ha felsőbb tanulmányokat nem végzett, a hadi szol­gálat nyújtott legtöbb előnyt s a XVII-ik század első felében napirenden lévő háborúskodások alatt elegendő alkalma nyilt tanújelét adni vitézségének, hadra termettségének ; s bár átalában véve kevés tudomásunk van arról, hogy ifjúságát hol és mivel töl­tötte, de hogy katona volt, azt egyebeken kivid néhány rendbeli adománylevélből is kétségtelennek tartjuk *) s némileg arra látszik mutatni az a körülmény, hogy nevével a polgári életben adásnál, vevésnél, magán és közügyek terén, a század negyvenes éveiben kezdünk először találkozni, a mikor is békességesebb napok követ­kezvén be, ő is letelepedett Pozsonyvármegyében, Lóczon a Dudvág mellett, s örökös jószágát az 1646. év folyamán gr. Illéskázy Ist­vántól szerzett zálogos javakkal szaporítván2), nyugodt, gondtalan életet folytatott. Közhivatalt nem viselt, javainak gondviselése nem sok ide­jét vette igénybe, mert a jobbágyok beszolgáltattak mindent s neki legfeljebb arra kellett ügyelnie, hogy gabnáját vermekbe ra­katva, alkalmas időben piaczra küldhesse. Nyitra megyében fekvő jószágai nagy részben a hódoltsághoz tartoztak, s így nem sok hasz­not látott azokból, a távolabb fekvőket pedig zálogba vetette 3), né­hányra testvérei viseltek gondot, ő maga nyáron át Lóczon, télen nagyszombati házában 4 ) tartózkodott, el-eljárt a vármegyegyűlé­sekre, verselgetett maga mulattatására a Dudvág berkeiben, s nőtlen ember lévén haláláig, kit aprólékos családi gondok nem háborgatnak, sorba látogatta ösmerőseit, rokonait s mindenütt szívesen látott vendég volt. Nagyszombatban szoros barátságot tartott az esztergomi káptalan tagjaival, különösen a nagy pré­post Bartók István tinuini püspök, és Szily András kanonok voltak bizodalmas emberei s ezek társaságában igen jól érezte magát s valószinűleg itt Írogatta »istenes« énekeit, mig lóczi ma­gányában inkább megfigyelte az embereket s gyönyörködött a természet szépségeiben vagy gyüjté nagybecsű közmondásait. Egy­szer Spáczay Istvánnál Vereskőben, másszor a Hévvizekben5), gyakran a szeptencz-ujfalusi kastélyban Thurzó Mária oldalánál találjuk őt fel. — Vereskőben tartotta összegyűjtött verseit *), Esztergomi káptalan levéltára, Capsa 7. fasc. 1. nr. 10. 11. 12. 13. 14. 15. Capsa. 30. fase. 9. nr. 18. 2) U. o. Lib. 1646. fol. 325. Capsa 52. fasc. 7. nr. 34. 3) Alább idézendő végrendelete. A szijártó-utczában állott. 5) 1646. márczius 15-ről keltezett levele Ocskay Ferenczliez. Orsz. I.tár N. R. A. fasc. 531. nr. 38.

Next

/
Thumbnails
Contents