Századok – 1886

A budavári 200-ados emlékünnep (sept. 1.) - Emlékbeszéd gróf Széchen Antaltól 672

678 GRÓF SZÉf'TTEN ANTAL. Miksa esetleges örökösödése megismerésében, melyre hittel és írással kötelezték magukat«, mind ennek nem egyedül a pártviszály, a hatalmi és birtoklási versengés és az oligarchial cselszövény volt és lehetett oka, bármily nagy lett légyen is egyébiránt a magyar viszonyok fölbomlásának ezen korszakában a magán érdek önző sugallatainak befolyása. A keletről fenyegető és mindinkább észlelhető veszély, Mátyás királynak törvényes utód nélküli halála, oly nemzeti trónkövetelő hiánya, kinek tekintélye és jogosoknak ismert igényei előtt őszintén és tartósan még olyanok is meghajoltak volna, kik magukat szintén a királyi székre hivatottaknak vélhették, és emellett közép Európának növekedő jelentősége : mindez eléggé megfejti azon irányzatot, hogy összeköttetésbe igyekeztek lépni egy hatalmas szomszéd dynastiával, mely az ország fönmaradásának egy újabb biztosítékát és a nemzetközi solidaritas egy erős támaszát szolgáltathatná. Ezen fölfogáson alapúltak elvileg az 1492-iki béke örökösödési intézkedései és bár azok az országgyűlés által visszautasítva, eredeti alakjukban egyelőre törvényes erőt nem uyertek, — az eszme mégis, melyet képviseltek, és mely Európa hatalmi és politikai viszonyainak volt kifolyása és kifejezése, azóta soha sem szűnt meg Magyarország politikai létének döntő tényezője lenni. A török uralomnak jellemét és természetét csak az újabb magyar történelmi irodalom derítette fel egész valóságában. Salamon és Acsády egyénesített képét tüntetik fel azon viszonyoknak, melyeknek régibb történetírásunk csak általános vázlatát adta és adhatta. Az ország »szétfoszlott területének« eszméje, mely jellemző kitételnek Acsády oly életteljes és részletezett értelmezését adja, — az események természetéről és okairól hadászati tekintetben új felvilágosítást nyújt ; más alakban tünteti fel azon döntő körülményt, hogy Magyarországon csak a töröknek volt biztos, összefüggő hadműködési alapja, melyet főleg a XVII-ik században is Buda visszafoglalásáig, a császári seregek az ozmánokkal szemben ép úgy nélkülöztek, mint a maguk részéről az erdélyi fejedelmek és magyar fölkelők hadai. Csatákat nyertek és veszítettek ; de az eredmények, bármily fényesek lettek légyen is egyik vagy másik részen, ritkán voltak tartósak, és az egyes hadjárat tartamát túlélők. Mert ezen viszonyokban is érvényesült azon ismeretes tétel helyessége : hogy a földrajzi tekintetek képezik minden sikeres politikai és hadi működésnek egyik leginkább számba veendő alapját és legfontosabb tényezőjét. Azon belháborúk, melyeknek elseje a mohácsi vészt majdnem közvetlenül követte, másfél századon keresztül ismétlődéseikben nem mindig bírtak ugyanazon jelleggel. A nagyváradi békéig Zápolya János mint trónkövetelő állott első Ferdinánddal szem-