Századok – 1886

Tárcza - Irodalmi szemle - 545

546 TÁRCZA. Az I. kötet 1882-ben jelent meg, a mely az 1829. és 1847. közti beszédeket foglalta magába. Kónyi nem egyszerűen a beszédeket közli, csoportosította azokat tárgyak szerint s minden tárgyról külön s azonkivül a beszédekről is külön tájékoztató bevezetéseket írt, melyek legtöbbnyire történeti értekezésekké nőtték ki magokat. Mint Deáknak kedvelt és bizalmas embere, s mint az országgyűlési gyorsiroda főnöke, gyakori érintkezésben állott Deákkal, s ennek kitűnő munkájában igen sok hasznát vette. E két kötetben mondhatni Deáknak az államférfiúnak és az embernek jellem- és életrajzát vesszük, mert a bevezetésekkel ellátott beszédeken kivül, a hol szükségesnek látta a dolgok felvilágosítására, még leveleit is közli. A kit az a nagy idő érdekel, melyben Deák szerepelni kezdett s melyben később vezérszerepet vitt, nem fogja e becses munkát élvezet és megindúlás nélkül olvashatni, s nemcsak államférfiaink és képviselőink, de a nagyközönség is tanulsággal forgathatja. -— ADATOK A SZÉKELVEK EREDETÉHEZ ÉS EGYKORI LAKHELYÉHEZ CZ. munka jelent meg Nagy Gézától, a székely muzeum őrétől. A munka a »Székely nemzeti muzeum értesítője« I. kötetében jelent meg eredetileg, s most mint különnyomat látott napvilágot. Nagy-szabású munka, s nem könnyű feladatot tűzött maga elé, midőn a régóta vitás s eldöntetlen kérdéshez szól, a mely próbára tett olyan tollakat is, a minő a Szabó Károlyé és Hunfalvy Pálé. De meglátszik, hogy Nagy Géza öntudatával bír annak, hogy nagy fát mozgat s beható tanúlmánynyal, széles körű történeti és nyelvészeti apparatussal dolgozik. — Ismeretes a székely kérdésben Szabó Károly és llunfalvy ellentétes álláspontja : Nagy Géza egyiknek sem hódol föltétlenül, mintegy a kettő között foglal állást s középen keresi az igazságot. Nem hisz abban, hogy a székelyek Attilának az erdélyi havasok között századokon át fennmaradt utódai lennének, de nem fogadja el a Magyarországból liatárőrökül betelepítés elméletét sem. Történeti adatok, hagyomány s monda és nyelvészeti következtetések összevetése alapján a magyarok és hunok közti kapcsolat valóságát és jellegét bizonyítgatja, s a székelyek huneredetének hagyományát úgy értelmezi, hogy nem Attila Erdélyben maradt hunjai , hanem a szabir-hunok és ugor-magyarok összevegyüléséből még a délkelet-oroszországi pusztaságon előállott magyar nép egyik csapata, mely nyelv és vér szerint csak olyan volt, mint a többi s csakis annyiban különbözött a magyarság egyik ágától, hogy ez a mesés Mogortól, a székelység pedig a magyarság másik ágával Hunortól, vagy a hasonló eredetű s Hunornak megfelelő Csabától származtatta magát. A honfoglalásban együtt szerepelteti őket a magyarokkal. Pannóniában és a Tiszán túl még sokáig talál székelyeket, miután a nép zöme már elfoglalta mai hazáját. A krónikákban említett Krímbild-csatáját névcserének tartja, Krenfeld magyarosan Kelenföld helyett. így Csaba népét a kelenföldi csatában verte volna le a többi magyarság, s ezután húzódott volna az délkelet felé. Állításai, következtetései itt-ott merészek, de nem érdektelenek. Anonymust III. Béla jegyzőjének tartja, s a krónikákkal tüzetesen fog-