Századok – 1886

Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: A magyar társadalom 1680. körül 10

34 ACSÁDY IONÁCZ. A felvidéki városok köré csoportosult a magyar bányászat, mely az ország természeti kincseinek sokfélesége és dúsgazdagsága mellett azon mozgalmas időkben is igen jelentékeny pénzügyi és gazdasági tényező maradt. A bányavárosok birtokbavétele folyton nagy szerepet játszik a küzdő felek combinátióiban s főleg a nemes érezek, arany, ezüst, s a bányászattal kapcsolatban levő pénzverde gyakoroltak nagy vonzerőt, Es nem ok nélkül. A bányászatot ekkor kielégítő eredinénynyel űzték s pl. Selmeczen 1680 körül hetenkint bárom-négyezer márka ezüstöt termeltek. Kevésbbé fontosak voltak a sóbányák. A máramarosi és erdélyi óriási és kimeríthetetlen sókincs akkor még idegen országban volt. A királyi Magyarországban csak Eperjes közelében, Sóvárt volt ily báuya ; akkor kősót is termeltek benne, mely azonban nem elégítette ki a szűkségletet, Lengyelországból szállítottak sót a felvidékre, továbbá Erdélyből, illetve a hódoltságról. Különösen a végeken folyt élénk sókereskedés. A magyar fogságba került török rabok váltságdíjokat kevésbé készpénzzel, mint inkább árúczikkekkel, kelmével, de különösen kősóval fizették. Sőt némileg általános szokássá vált, — a harminczadosak gyakran megróják — hogy a török rabnak a magyar lakosság — készpénzt adott azért, hogy néhány száz darab kősóval többet küldjön váltsága fejében. A váltság vagy »sarcz« vámmentes levén, így igyekeztek kijátszani a kincstár igényeit. Még a bor is a felvidéki városok kereskedelmének körébe tartozott. A magyar bor már rég világhírre jutott s erős kiviteli czikk volt, főleg Lengyelország felé, mert Austria minden módon akadályozta a magyar borkivitelt, a, mi országgyűléseink részéről végnélkűli panaszokra adott okot, A lengyel határon is sokféle akadályba ütközött a kivitel. Időnkint azonban elég jelentékeny mennyiség szállíttatott ki. A század derekán a lengyel határszéli vámhivatalokon át öt év alatt hatvankétezer akónál több bort exportáltak. ') A borkereskedés főhelyei Eperjes és Kassa voltak. E század folyamán jött divatba az aszúbor készítése a Hegyalján, mely a legjelentékenyebb bortermelő vidék volt akkor is. A szüretet gyakran zavarták a törökök, de ez időben főleg a kuruezok, s több éven át csak katonai védelem alatt lehetett szüretelni. Ellenben a mezőgazdaság és marhatenyésztés s a vele összefüggő kiviteli kereskedelem nem a felvidéki városok felé gravitált. A termelés központja a síkság, a kivitel közvetítői pedig a nyugati határszéli városok voltak. Liptóban, Árvában zabkenyeret ettek akkor is. Az egyes országrészek gabnaterményeinek kölcsönös kicserélése a szállítás leküzdhetetlen akadályai folytán egyáltalában !) Óvsz. Lev.