Századok – 1886

Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: A magyar társadalom 1680. körül 10

18 ACSÁDY IGNÁC,Z. ráadták magukat az iparra, ismét másutt oly szegényen éltek, mint a parasztok. Simplicissimus járt olyan liptómegyei nemes családnál, melyben férj és feleség ugyanazon munkát végezték, mint akármelyik szegény zsellér, kitől csak abban különböztek, hogy tudtak — latinúl s egyik fiokat kegyes adományok segélyével papnak nevelték a szomszéd német városban. Összefoglalva a nemesség helyzetét 1680 körűi, azt mondhatjuk, hogy a nagy állami válság, mely ekkor folyamatban volt, legelői a nemesi osztály válsága. Öt fenyegette existentiájának minden ágában ; politikai, társadalmi és vagyoni alapjait ingatta ^ meg s nagyon kevésbe múlt, hogy ez osztály ki nem irtatott, úgy, mint a hódoltság területén. Hogy ez nem történt, főleg Erdélynek köszönhető, s ez az utolsó nagy szolgálat, melyet a bérezés ország önállósága elenyészte előtt a magyar nemzetiségnek tett, mert a | nemesség kiirtása a királyi Magyarországban a magyarságra épp oly végzetes lett volna, mint volt a török járma alatti megyékben. Ura sorsában osztozott a jobbágy, a XVII. század e jogtalan páriája, ki viselte az államélet minden gondolható terhét, végezte a productiv munka óriásilag legnagyobb részét és sem adójáért védelmet, sem munkájáért jutalmat nem nyert. Belesodortatott mindenféle válságba, politikai, gazdasági, felekezeti mozgalmakba s mindenből ő neki csak a szenvedés keserű osztályrésze jutott. Vagyona mindenkié volt ; a mit meghagyott az adószedő, a pap vagy a földesúr, elvitte a kóborló katona, a magyar hajdú vagy a német zsoldos. Saját személyét, nejét, gyermekeit folyton fenyegették a martalóezok, kik emberrel kereskedtek, a béke idején sem pihenő török portyázok, kik minden évben sok szegény embert hajtottak el, rabszíjra fűzve, a keleti országokba. A mint a jobbágynak sem személye, sem vagyona nem bírt a védelem legcsekélyebb garantiájával, úgy lelke, hite, vallása is a földesúr szeszélyétől függött. A földesúr a XVI. században reá tukmálta az ev. hitet, a XVII. században pedig szintén erőszakosan vitte vissza a kath. egyházba. A parasztnak lelkiekben is az úr adta meg az irányt. Neki engedelmeskednie kellett mindenben. Néha megszakadt ugyan az ő határtalan türelmének fonala is s kisebb-nagyobb parasztzendűlések támadtak. Csakhogy nem az általános szabadságvágy keltette őket. A parasztokban még nem ébredt föl az emberi önérzet tudata s a XVII. században nem természetes jogaikért, hanem valami positiv visszaélés megszűntetéseért fogtak fegyvert. Tudtak vele bánni ; a harczias idők, az önvédelem szükséglete hozzászoktatták őket a fegyverforgatáshoz. Sokan szolgáltak közűlök a végekben, a katonaságnál s Zrínyi Miklós reformterveiben a pórságot fontos tényezőkép vette számba az állandó hadsereg megalkotásánál.