Századok – 1885

I. Értekezések - DEÁK FARKAS: Adatok a török-tatár rabok történetéhez - II. közl.

ADATOK A TÖRÖK TATÁR RABOK TÖRTÉNETÉHEZ. — második közlemény. Mikor a tatárok azt a nagy fogást tették s Rákóczinak egész seregét elfogták, első pillanatban azt se tudták mi tévők legyenek, mert méltán tarthattak attól is, hogy a fényes porta a főbb vezéreket és gazdagabb urakat magának követeli. Aztán szó volt arról is, hogy Erdélyország az egész sereg rabot együttesen kiváltsa. Tudjuk, hogy magában az országban mily csodálatos mozgalmak indultak a rabok kiváltására ; és míg ez előzetes kérdések tisztába nem hozattak, addig egyetlen egy rabot sem adtak ki. Kemény János és valószínűleg a vagyonosabbak ellenezték az országos váltságot, mert először sokkal drágább lett volna a vált- * ság, a pénz is nehezebben és bizonynyal sokkal későbbre gyűlt volna össze, mint az egyesek részéről s külön senki se szabadúlhatott volna és mindegyiknek meg kellett volna várni míg az egész öszszeg együtt lesz. stb. Végre a török szultán kimondván, hogy ő nem elegyedik az egész dologba s a tatárok lássák mit tesznek hadi zsákmányaikkal, a tatár vezérek, tisztek és vagyonosabbak felosztották az egész tábort. A török pedig és az új tényleges fejedelem Barcsai Akos azért nem érdeklődtek oly nagyon a rabok tömeges szabadulásáért, vagy legalább azzal nyugtatták lelkiismeretök lehető lázongásait, hogy az elfogott tábort a Bákóczi szemen szedett híveinek vélelmezték és tartották s nem igen bánták ha mind oda vész is. Komolyan véve persze tudták, hogy a dolog másként álls így aztán egyenként tettek is a mennyit tehettek s a rabok szabadításában mindenki igyekezett közreműködni. A tatárok politikája ez volt: a nagy urakat, Kemény Jánost, Apafii Mihályt, Béldi Pált, Kornis Ferenczet, Barcsait, Mikolát stb s még néhányat olyan jól tartották, ápolták, a mint csak lehetett, óvták, védték, gondozták, tudva, hogy ezek nagy vált*) Ilisz Barcsai András s a fejedelem testvére is tatár rab volt.