Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - I. közl.

VÁNDORLÁSA. 511 meg mindenekelőtt a longobárd nép erre vonatkozó mondáját, mely oly kedves naivsággal írja le a longobárd néveredetét, hogy azt méltán tarthatni a középkor egyik legszebb mondájának. A winnilek között — beszéli a monda — volt egy Gambara nevü asszony, a kinek két fia volt : az egyiket hítták Ibornak, a másikat hítták Agionak. Ezek uralkodtak anyjokkal együtt a vinnilek fölött. Hát egyszer csak fölkerekednek hadseregökkel a vandalok lierczegei Ambri és Assi s ezt izenik a winnileknek : »Vagy fizessetek nekünk adót, vagy készüljetek harczra és vívja­tok meg velünk.« Erre Ibor és Agio, anyjokkal Gambarával egyetértve, így feleltek : »Jobb mi nékünk harczra készülnünk, mint a vandaloknak adót fizetnünk.« Ekkor Ambri és Assi ber­ezegek Godanhoz esedeztek, hogy adjon nekik a winnilek fölött győzedelmet. Godau így felelt nekik : »Azoknak adom a győze­delmet, kiket napköltekor legelébb pillantok meg.« Ugyanakkor Gambara is könyörgött fiaival, azaz Iborral és Agióval, Freához, G odan feleségéhez, hogy nyújtson a winnileknek segedelmet. Erea aztán azt a tanácsot adta nekik, hogy ha a nap fölkél, jelenjenek meg a winnilek s asszonyaik lógassák hajókat szakái gyanánt arczaikra s jöjjenek el férjeikkel együtt. Hajnal-hasadtakor, mikor a nap már kelni készült, Frea Godan ágyához ment s kelet felé fordítá férje arczát; azután felkölté őt. Es a mint Godan felpil­lantott, meglátta a winnileket és feleségeiket, kiknek haja arezuk­ról lógott le; és így szólott: »Kik ezek a hosszú szakálú (longi­barbae) emberek« ? Frea pedig ekként válaszolt : »Uram, te adtál nékik nevet, add nekik már most a győzedelmet is.« És ő nekik adá a győzedelmet. Ettől az időtől fogva hívják a winnileket lon­gobárdoknak. *) Lehetetlen, hogy mindjárt első tekintetre szemünkbe ne tűnjék az, hogy a nép — vagy a ki ezt a mondát kigondolta, annak a — képzelődése a meglévő, kész névre találta ki ezt az elbeszélést. A középkornak volt az kiváltsága, hogy szerette a szójátékokat s minden névre, mely arra alkalmasnak látszék, alakját, a XII. században nyerte s ebből csakhamar a lombard szó kelet­kezett. L. Abel Paulus üiaconus und die übrigen Geschichtschreiber der Langobarden. Berlin, 1849. XXVIII. 1. 1. j. — En e névnek történet­irodalmunkban nagyon meghonosodott s inkább latinnak mondható for­máját használtam, főként azért is, mert ajkunk sokkal könnyebben ejti ki ezt, mint amazt. *) Origó gentis Langob. az id. h. Simroek Deutsche Mythologie. Másod. kiad. 382—384. 11. e költői elbeszélésében elveszett Edda-töre­déket lát s a neveknek a latinban is érezhető allitcratiója e inonda ver­sekbe szedésére buzdította.

Next

/
Thumbnails
Contents