Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - I. közl.

VÁNDORLÁSA. 505 l<i legelőször megismerte őket, följegyezte, hogy még u germán vadságnál is nagyobb vadságban éltek. ') Egyik későbbi királyuk, Alboin, a gepidák királyának, Kunimundnak koponyájából ivóserleget csináltatott magának s ugyanezen királynak leányát nőül vette. Mikor a longobárdok Narses seregében szolgáltak, annyira ment féktelenségök, hogy gyújtogatták, kirabolták a békés polgárok házait s nem kímélték a templomokba menekült gyönge nőket sem ; úgy, hogy a fővezérnek el kellett őket hadseregéből bocsátania.2) S általában a longobárd királyok ediotumai telve vannak egyes bűntettekre vonatkozó esetek büntetésnemeivel. Már Tacitus megjegyzi, hogy Germánia barmokban gazdag, bár ezek jobbára soványak s a gulyamarhának sincs kellő dísze és czímeres homloka.3) Ennek azonban nagy a száma s ez a germánok egyetlen és legbaszonhajtóbb vagyona. Jutland ma is híres arról, hogy kövér legelőin sok szép szarvasmarha, erős ló és sertés legel ; méhtenyésztése is nagymérvű s halászata európai jelentőségű. Ha ez az ősidőkben nem is volt épen így, annyi bizonyos, hogy Jütland mindenkor elegendő szarvasmarhát és halat szolgáltatott a kezdetleges népek megélhetésére. Mi okozta mégis, hogy a longobárdok ott hagyva e vidéket, délebbre költözködtek ? A német tudósok között még ma is nagy vita tárgyát képezi a germán népek vándorlásának oka. Némelyek a szomszéd nemzetek (pl. a szlávok) nyomásának tulajdonítják a népvándorlást; mások ismét a szapora germán faj túlnépesedésében keresik az okot ; végre vannak, a kik azt hiszik és azt állítják, hogy az egyes törzsek idő folytán kiélték az általok lakott földterűleteket s jobb legelő remenyében húzódtak tovább. 4) A longobárd — helyesebben még a winnilis — népet sem idegen nemzetek nyomása, sem túlszaporodása, sem a talaj kime-' ) Vellejus l'aterculus História Romana cd. Kritzius II. lOti : Cracti Langobardi, gens etiam Germaua feritatc féroeior. 2) Procopius De hello Gotthico IV. 33.: καί πρώτα μεν των οι ίπιοπομένων Ααγγοβάρδων άλλα'ξεύον τάς « τοπία ς (οιί γε προς τη άλλη ες την δίαιταν παρανομία τάς rt οικοδομίας, aig αν tv τ νχοιεν, ενεπίμπραα αν και γυναιξί ταΐς dg τα ιερά καταφενγούααις βιαζόμενοι επληΰίαζον.) 3) Tacitus Germ. 5 : pecorum fecuiula, scd plerumquc improcera : ne armentis quidcrn suus honor, aut gloria frontis : numero gaudent : caeque solae et gratissimae opes sunt. 4) L. különösen az utóbbi nézetet Dahn Felix : Urgeschichte der germanischen und romanischen Völker. Berlin, 1881. 1. k. 76. 1.