Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - I. közl.

VÁNDORLÁSA. 503 ben készült s nem egyéb, mint följegyzése azon hagyományoknak, melyek a longobárd nép őstörténetére nézve a nép között szájrólszájra szálltak. Ez a kútfő a következő szavakkal kezdi meg a longobárd történetet: »sub consule (insula), quidicitur Scadanan, quod interpretatur in partibus aquilonis, ubi multe gentes habitant. Inter quos erat gens parva, que guinnilis vocabatur.« Elmondja azután, hogy ennek a guinnilis népnek hogyan változott a neve longobárdra. A Scadanan szóból Pál diakón, ki a longobárd történetírásnak legkimagaslóbb alakja, Scandinaviát]) csinált s még az újabb korban is innen hozták be Germániába e népet a történetírók.2) A winnilis nevet pedig a mondák hazájába útasították. Nem példátlan dolog a történelemben, hogy valamely nép egyszerre újjal cseréli föl régi nevét. Jütlandnak is azt a részét, melyet a Lymfjord elszakít s mintegy szigetté alakít, mai napig Wendsyssel-nek (Wends-insel) nevezik, sőt az izlandiak rég időktől Wendilskaga vagy Wandilsysla névvel illetik.3) E névben minden valószínűség szerint a régi windilis vagy winnilis szó él. Annyival is inkább, mert Jütland legészakibb foka, Skagen egy ugyanazon névnek látszik az Origó Scadanan nevével, csak a leíró által elvétett g betűt kell visszaállítanunk. 4) Bluhnie Frigyes, ki a longobárdok őstörténetét az újabb időben legnagyobb készültséggel kutatta,5

)' azt hiszi, hogy a lon-1) Scauzia, Scandinavia névvel nevezték a középkor elején: 1. Scandinaviát, 2. az északtengeri szigeteket, 3. Jütlandot és végre 4. az Kszaki-tenger német partvidékét. Wietersheim : Geschichte der Völkerwanderung. Umgearbeitet von F. Dahn. Leipzig, 1881. II. 337. 1. b) j. 2) Paulus Diaconus {De gestis Langobardorum. Muratorinál I. 405 — 511. e's Waitz : Scriptores rerem Langob. et Ital.) is különben a hogy ezt a Scandinaviát leírja, sehogy sem lehet benne ráismerni. Ugyanis azt mondja róla I. 2. non tam in mari est posita, quam marinis fluetibus propter planitiem marginum terras ambientibus circumfusa. 3) lirémai Ádám De situ Daniae et reliquarum, quae trans Daniam. sunt, regionum natura. Leyden 1629. с. 208. még а XI. században (meghalt 1076. körül) Wendila néven említi Jütland ezen részét: et prima quidem pars Daniae, quae Jutland dicitur ab Egdora in boream longitudine protenditur. .. in eum angulum, qui Wendila dicitur, ubi Jutland finem habet. 4) Dr. Plainer: Ucber die Art der deutschen Völkerzüge zur Zeit der Wanderung czímü értekezésében (1. Forschungen zur deutschen Geschichte. XX. k. 1880. 174. 1. 3. j.) nein hajlandó elfogadni ezt a combinatiót ; de okát nem adja, hogy miért nem. b) Bluhnie: Die gens Langobardorum und ihre herkunft. I. 1868. Ilire 'spräche. II. 1874. L. még Monum. Germ. Hist. Leg. IV. IX—X. 1. 33*