Századok – 1884

Értekezések - Dr. SZALAY JÓZSEF: Az 1863-iki hadviselés és irodalma - II. közl. 643

ÉS IRODALMA. 657 fogunk szorítkozni. Sole nehézségbe ütközött itt, ha a kormánynak pénzre volt szüksége, mert központosított parlamenttől félve, nem hozott azok között semmi alkotmányos kapcsolatot létre s így minden tartománynyal külön-külön kellett pénzért veszekedni. Ezen felül az osztrák, (ha szabad akkoriban e szóval élnünk) hivatalok a képzelhető legrosszabb igazgató hatóságok voltak. Ugya pénzügyi, mint a katonai hivatalok. A csalás, lopás mindennapi dolgok voltak, maguk az udvari kamara elnökei mentek jó példával elő. Lipót nem ok nélkül mondta, alig van udvaromban ember, a ki ne volna »érdekelt.« Ennek következtében nem volt csoda, ha 400 frt. fizetésű hivatalnokok úri módon éltek s még szépen félre is tehettek. Abraham a Santa Clara, a híres szónok, éles szavakkal ostorozta e visszaéléseket, de természetesen nem változtathatott rajtuk. A borravalózás ily rendszer mellett föl sem tűnő dolog s Bécs város számadásaiban minden tartózkodás nélkül föl vannak azok az összegek jegyezve, a melyet a város »ő felsége tanácsosa,« »titkos előadó« (referendarius) s hasonló uraknak fizetett, hogy a város ügyeiben serényen járjanak el. A legrosszabb karban épen az volt, a mi háborúban legszükségesebb : a hadsereg. Egyáltalában nem volt ez nagy, azonfelül mondhatni : egy csapat sem volt teljes számú s a magyar fölkelők ellen alkalmazottak kivételével, a hadi mesterségben járatlan. A mi pedig a katonai igazgatást illeti, annak rosszasága minden képzeletet felülhaladt. Minden hatóságnál, a melynél pénz megfordúlt, megragadt annak egy része. Az ezredtulajdonosok is, a kik pedig tekintélyes emberek voltak, annyira rendszeresen űzték e gazdaságot, hogy kimondott elv volt, mikép közűlök senki sem lehet a hadi tanács tagja, mert — mint hivatalos iratokban olvasható — »nem igen léphet fel valaki oly visszaélések ellen erélyesen, a minőket maga is űz.« Hogy ennek nem lehetett más következménye, mint az, hogy a katonák minden illetményöket a legrendetlenebbűl kapták meg, de az ezredesek néhány év alatt, Giustiniani velenczei követ tanúsága szerint, kétszázezer forintot is félretettek : az természetes. De hogy mennyire egész a szemtelenségig ment e gazdálkodás, annak legszebb példája az, hogy egy élelemkezelő (proviant-