Századok – 1884

Értekezések - Dr. SZALAY JÓZSEF: Az 1863-iki hadviselés és irodalma - I. közl. 561

F,S IRODALMA. 565 csakugyan újra szóba is kerülnek. I. Lipót, jellemzését gyakran megkísérli, de azután egyszer sem viszi keresztül. Másik ilyen természetű hibája, hogy igen szeret jelentéseket, leveleket, okiratokat egész terjedelmükben idézni. Olyanokat is fölvesz a szövegbe, a melyeknek jóformán semmi jelentőségük sincs. Pedig igen helyes megtartani azon nem mai keletű, de az írók vérébe átmenni csak nehezen akaró elvet, hogy effélék közlése csakis ott van helyén, a hol vagy azok képezik az eseményt, vagy azon rendkívüli esetben, ha oly tökéletes rajzot adnak, hogy annál jobbat nyújtani nem lehet. ítélete általában értelmes, higgadt, csak az a baj, hogy igen sok oly eset van, a melyre ezen »általában« nem illik. Igen lényeges dolgokra nézve elfogúlt, a mi megakadályozza abban, hogy a tanúlmánya tárgyává tett eseményeket a maguk valóságában foghassa fel. Különösen három irányban elfogúlt. 0 előtte a római udvar és Lipót mindig tökéletesek és törekvéseik szentek, a velők ellenkezők tisztességtelenek, XIV. Lajos pedig a gazság legfőbb megtestesülése. A római curia iránti elfogúltsága annyira megy, hogy azt a katholikus egyházzal azonosítja. Míg az egyháznak számos kitűnő fia az úgynevezett gallikán czikkelyeket mindenkoron helyeselte, ő azokban nem lát egyebet, mint szennyes alkut XIV. Lajos és a franczia papok között, a kik egyéni előmenetelek, kitüntetések s hasonló világi érdekekért eladták lelkiismeretüket s a katholikus ügy iránti nagy érdemnek tekinti, hogy a magyar prímás ezek ellen nyilatkozott. Ha a pápai szék és valamely világi hatalom bármily világi kérdésben összeütköznek, úgy az az ő szemében az utóbbinak túlkapása. Ily gondolkozásnak természetes következménye, hogy szemében a botrány kövét képezik az oly papok, a kik hazájukat a diplomatia terén akkor is szolgálták, mikor annak politikája és a római udvaré nem egyezett meg. A franczia egyházi férfiakról — hogy ízelítőt adjunk — egy helyt ekkép nyilatkozik : » A király szolgálatát többre becsülik, mint az egyházét s mint lelkiismeretük intéseit« (44.). Vájjon, ha A. francziaellenes pápa helyére B. francziabarát lépett, egyszerre tisztességesekké lettek a francziák s elvetemültek a spanyolok, osztrákok ? Dinastikus érzelmeinek túlzásai szintén szembeszökők.