Századok – 1884

II. Könyvismertetések és bírálatok - Dr. SZÁDECZKY LAJOS: A házasságkötés Magyarországon egyházi és polgári jog szerint írta Kováts Gyula ism. 444

447 TÖRTÉNETI IRODALOM. kezőkép magyarázza. A házasságkötéssel régente még nem ment végbe a férjhezmenetel, melyet nem szabad a házasságkötéssel azonosnak venni. A házasságkötés után a nő még szülői vagy hozzátartozói kezén maradt, kik a leányt csak később adták ki. A mikor ez megtörtént került csak a férjhezmenetelre — szószerinti értelemben — a sor. Ily körülmények között a házasságkötés sem jelentkezett annak, a minek mai napság jelentkezik s elnevezték eljegyzésnek, mely az eljegyzéshez annyiban hasonlított, hogy a Ilázasságkötéssel még nem kapta meg a férfi a nőt. S valójában Kováts magyarázatának történeti emlékeink igazat adnak. Nemcsak Kálmán király törvényéből tudja az eljegyzés házasságkötő erejét bizonyítani. Verbőczi is igazat ad neki, midőn előadja azt, hogy a leányok mikép szabadúlnak az atyai hatalom alól, tudniillik : per desponsationem (házasságkötés) nuptiarum solemuitatem (lakadalom) sen matrimonii consummationem (férjhezmenetel által.) Az a bizonyos egymásután, melyről Kováts szól, Verbőcziből is kitetsző. Hogy a házasságkötés (desponsatio) után szokásos átadás (traditio puellae) nálunk is divatban volt mi később copulatiónak hivatott — szerző igen meggyőző adatokkal bizonyítja. így 1289-ben III. Endre király maga copulálja a leányát : »In eadem septimana feria quarta in praesentia tantorum nobilium supradictorum copulavit rex Ungariae filiam suam Elisabetham filio regis Bohemiae.« Az 1309-ben tartott pozsonyi zsinaton a pápai legátus kimondja : »perpetua prohibemus edicto, ut nullus legationi nostrae subjectus praesumat decaetero, haeretico, Patareno.... filiam, nepotem consanquineam suam connubio tradere, vei eas eis aliquo modo copulare.« Bobért Károly egyik adománylevelében említi, hogy ő és neje egy rokonuknak leányt copuláltak »quam (Elisabetham) nos cum eadem domina regina ipsi compatri nostro (Jacobo) matrimonialiter copulavimus. « Szerző az eljegyzés házasságkötő erejéről vallott nézetet a magyar jogi életben még azon leírásban is felismeri, melyet altorjai Báró Apor Péter ad a régi erdélyiek lakadalmi szokásairól. Ezen leírást szerző beható kánonjogi analysis alá veszi. Úgyszintén ezt teszi azon leírással, melyet házasságáról Gróf Bethlen Miklós ad önéletírásában. Meg kell vallani, hogy mindkét történelmi emlékünket a régi magyar házasságkötésről a szerző által adott fölvilágosítások után más szemmel kell néznünk, mint eddigelé ! Nem mulaszthatjuk el azonban megjegyezni, hogy szerzőnek munkája megírásakor könnyebbségére eshetett, hogy ép ő előtte Báró Radvánszky Béla magyar lakadalmakrói a Századok 1883. évi folyamának III. füzetében értekezett, habár Kováts