Századok – 1884

II. Könyvismertetések és bírálatok - NAGY GYULA: Anjoukori okmánytár II. és III. k. szerk. Nagy Imre ism. 246

254 TÖRTÉNETI IRODALOM. 254 « különböző czélokra törekvő, oly sokféle szemmel néző és sokféle ízléstől vezérelt forrás-kutatók minden várakozását betölteni, / 7 érdekeiket nem csorbítani. Es valljuk meg, bogy a különben oly becses tartalmú két kötetnyi oklevél-gyűjteményt megelégedetlenűl kellett végig forgatnunk. Az a két pont a kihagyások helyén a szöveg közt, mindig eltakar az ember szeme elől valamit, a mit tudni szeretne, s a mit legfeljebb sejtenie lehet, már a hol t. i. ezt a stylus curialis menete megengedi ; de a legtöbbször úgy vagyunk vele, nem tehetünk róla, hogy sokkal többet képzelünk ott, mint a mi talán valósággal kihagyatott. Másrészt pedig oly háládatlan és következetlen az ember, hogy a rá nézve nem érdekes vagy nem fontos mondatok és szavak helyén akárhányszor inkább a két pontot akarná látni. Egyszóval, ha van két pont, az is baj, ha nincs két pont, az is baj. Mindez subjectív felfogás dolga, mondhatná valaki ; de kérdjük, vájjon a codex szerkesztője megőrizhette-é teljes objectivitását a szöveg-csonkítás munkája közben? Vájjon nem főleg és szükségképen subjectív alapon áll-e ő is? Vájjon lehetséges-e objective ítélni oly munka fölött, a melynek épen az a sarkalatos hibája, hogy ezer meg ezer subjectív szempontot sért meg, vagy hágy kielégítetlenül? Mindazáltal igyekezzünk objectívek lenni, s keressünk valamely objectív ítéletre alkalmas kritériumot. Ilyen lehetne, s talán egyedül az, hogy a szerkesztő mennyiben volt következetes a kihagyásoknál, mennyiben járt el egyöntetűen a stylusban ejtett rövidítéseknél ? Kénytelenek vagyunk megvallani, hogy e részben mind a két köteten végig némi habozásnak és ingadozásnak nyomait találjuk ; de midőn ezt kimondjuk, egyszersmind mentenünk is kell a szerkesztőt, a ki sokszor a legjobb akarattal sem lehet oly következetes a kihagyásokban, mint p. o. az orthographiában. Igen gyakran magának a stylusnak alkata nem engedi, — már pedig a mondatok constructioján változtatni csakugyan nem szabad — hogy néha valóban lényegtelen dolgokat elhagyjon, míg másrészt gyakran épen a stylus menete csábítja rá, hogy fontosabb helyeket is kipontozzon. Arra nem vállalkozhatunk, hogy az egész gyűjteményt apróra átvizsgálva, minden egyes kihagyott mondatot vagy szót mérlegre vessünk ; ily munka fölérne a két kötet újra szerkesztésének fáradságával ; azonban egy-két példát a szöveg-csonkítások eléggé nem hangoztatható helytelenségének és károsságának illustrálására, mégis legyen szabad felhoznunk. Vegyük mindjárt a 2-ik kötet 1-ső számú közleményét: Róbert Károly királynak 1322. jan. 27-én kelt privilegialis levele, melyben Tiboldfia János fiait mindennemű szerpénzek fizetése