Századok – 1884

II. Könyvismertetések és bírálatok - NAGY GYULA: Anjoukori okmánytár II. és III. k. szerk. Nagy Imre ism. 246

TÖRTÉNETI IRODALOM. 247 Íme, aránylag rövid idő alatt, mily hosszú sora a legbecsesebb okleveles kútfőknek, melyek legnagyobb részének folytatása is munkában van, vagy legalább tervbe vétetett. És ma, húsz év múltán, mi alkalmazhatjuk magunkra a német tudós föntebb idézett szavait. Legújabban nálunk is felszólalt a komoly szakszerű kritika, s ha üdvös hatásának már is szépen mutatkozó jelenségeiből következtetnünk szabad, azthiszszük, hogy a magyar oklevél-publicatiók megbírálásában ezentúl csakis a haladás mértékéről lehet szó, s habár még sok kívánni való van hátra, de visszaeséstől többé nem tarthatunk. Az Anjoukori Okmánytár első, és a Zichy Codex utolsó kötetének megjelenése adott rá alkalmat, hogy valaki a Századokban, névtelenül ugyan, de kétségbevonhatatlan tárgyismerettel és alapossággal, bírálat alá vetve a két munkát, kifejtse azokat a fő szempontokat és elveket, a melyek nélkül a tudomány mai követeléseinek megfelelő oklevél-publicatio nem képzelhető, s megismertesse velünk azt a modort és rendszert, a melyet ebben Európa pallérozottabb diplomaticusai, bizonyos közös megállapodások és szokás szerint, már régóta követnek.1) A névtelen bíráló meglehetős terjedelmű és a legapróbb részletekre is figyeltető értekezésétől, legalább az általános elvekre nézve, senki sem tágadhatta meg helyeslését, a minek legvilágosabb bizonyítéka az, hogy az általa sürgetett módszer nem maradt pusztán elméletnek, hanem mindinkább gyakorlatilag is életbe kezd lépni. Fejtegetéseinek mintegy alapelvét képezi fiz, hogy az oklevelek betűszerinti hűséggel készült másolatai jó anyagúi szolgálhatnak ugyan, de még nem teszik egyszersmind a jó publicatiót is. Legelső követelése a helyes és hibátlan olvasás, de megkívánja, hogy a sajtó alá adandó szöveg orthographiája. egyöntetű és következetes, az interpunctiók használata a mondatok szerkezetének és értelmének megfelelő legyen. E két főpont körül csoportosítja aztán részletesen a követendő szabályokat, s fejti ki — példákkal illustrálva •— a nálunk addig dívott szokással szemben az oklevél-publicatio helyesebb rendszerét. A bírálat alá vont kiadványok szerkesztőinek teljes elismeréssel adózik a hibátlan olvasás, példás pontosság és megbízhatóság tekintetében, de megrójja őket, hogy feladatuknak ezzel határt is szabtak, s a további követeléseknek megfelelni szükségtelennek tartották. Fölösleges legyen ismételnünk, hogy a bíráló nézeteit »ratas gratas et acceptas habendo« általában véve helyeseljük, de szemben az elítélt szerkesztőkkel talán méltányosabb lesz vala, ha a ") Századok, 1879. 223. és 320. 11.