Századok – 1884

Értekezések - Dr. ÁBEL JENő: Színűgy Bártfán a XV. és XVI. században 22

SZÍNÜGY BÁRTFÁN A XV. ÉS XVI. SZÁZADBAN. Alig vau költészetünknek ága, melynek történetét újabb időben nagyobb szorgalommal és figyelemmel kutatták volna, mint a drámáét. A népmysteriumoktól, a magyar költészetnek ezen állítólag legrégibb maradványaitól kezdve le egészen a modern kor színpadjának akár ephemer, akár maradandó alkotásaihoz, színköltészetünk minden korának megvan a maga irott története, vagy legalább készülőben van. Nem lehet ennek következtében szándékom a mások által már egészen vagy nagyrészt befejezett munkát még egyszer megtenni ; drámánk történetére vonatkozó csak olyan adatokat kívánok a szakemberekkel közölni, melyek másfelé irányzott kutatásaim közben mintegy véletlenül jutottak kezeimhez. Szerencsének mondható, hogy ezen adatok egytől-egyig drámánk legrégibb történetére vonatkoznak, mely időből mindeddig vajmi kevés hasznavehető anyag áll a kutató rendelkezésére : a hazai mysteriumokat és a protestáns iskolai játékokat értem. Mysteriumainkról már egész kis irodalommal bírunk. Úttörők e téren Ipolyi A mold, ki régi mysteriumaink egynehány maradványára hívta föl a közfigyelmet (Uj Magyar Muzeum, 1858. I. p. 349—356) és Toldy Ferencz. ki régi kútforrásokból iparkodott meghatározni, mily szerepet játszanak a mysteriumok drámánk fejlődésének történetében (» A magyar költészettörténete.« Második kiadás. Pest, 1871. p. 98—101). Legtöbbet tett e kérdés tisztába hozásáért Gyulai Pál, egyrészt azáltal, hogy a nép ajkán élő mysteriumokat és vízkereszti játékokat a »Magyar Népköltési Gyűjteményben« összeállította és jellemezte, másrészt pedig azáltal, hogy az azokhoz való jegyzetekben, a más népek irodalmának folytonos tekintetbe vételével, régi egyházi és világi színköltészetünk fejlődéséről a Toldyénál minden tekintetben helyesebb hypothesist állítottföl (»Magyar Népköltési Gyűjtemény«, szerk. Arany László és Gyulai Pál. Pest. 1872.1. p. 513—540). Áz ő nyomdokaiban haladott Szivák Iván, ki a magyar dráma kezdetéről írt értekezésében (»Figyelő« 1883.) az egész kérdést újból, de nem elég behatóan