Századok – 1884

Névtelenül - Das alte u. neue Kronstadt von G. M. G. v. Hermann bearbeitet von O. Meltzl I. k. ism. -d. 151

152 TÖRTÉNETI IRODALOM. az átérzett invectiva ékesszólásáig emelkedik, midőn kitör azon hivatalnoksereg ellen, mely Mária Terézia idején csak hitének, vagy épen hitehagyásának köszönte előmenetelét. »Az volt« — úgymond — »a jezsuiták embere, ki lemondván azon reményéről, hogy egyenes uton boldogúl, karjaikba dobta magát, gondolkodása és cselekvése módját inyök szerint igazgatta és elég bátor, elég önző volt, hogy túltegye magát saját ürességén és hogy a vallás védpajzsa alatt daczoljon az érdemmel ép úgy, mint az önnön nyomorúságán érzett szégyennel.« Több ily élénken irott hely változatosságot hoz a nagy anyaghalmazba, melyet a szerző többnyire csak külső összefüggés szerint rendezett. De az igy is nagyérdekü munka becsét emelik a tudós kiadónak nagy szorgalommal és érdekesen irott előszava és számos jegyzete. Meltzl ismeri a magyar történeti irodalmat, kiigazitja vagy pótolja Herrmann adatait és fejtegetései nem kerülhetik el azok figyelmét, a kik a 18-ik század történetével foglalkoznak. Tárgyilagossága oly mozgalmakkal szemben, melyek iránt nem érez rokonszenvet, nagy méltánylatot érdemel. Csereinek ismert vádját a Rákóczi által állítólag Lengyelországba szállított ezüstpénzt illetve, nem ismeri el bizonyosnak, Horváthra hivatkozván. A kuruczok kegyetlen harczmódja ellen felhozott vádakhoz jutva, igy szól : »Az igazság követeli annak fölemlitését, hogy a császári tábornokok hadviselése, különösen a Heisteré és a Rabutiné semmivel sem volt külömb.« Mindez igen természetes,, de ritkán olvasható a Rákóczi korról irt német müvekben. Általában a kiadó nagy buzgalommal teljesité feladatát, mit az is bizonyít, hogy valamennyi Herrmann által használt kézirati forrást megvizsgált oly czélból, hogy meggyőződjék Herrmann megbizhatóságáról. A vizsgálat eredménye kedvező a műre nézve, melynek legfőbb becse ép abból áll, hogy sok máshonnan csak nagy utánjárással, vagy épen nem kapható korrajzi részletet tartalmaz. Hogy ezek nem csupán Brassó, vagy a szászok történetére nézve érdekesek, az néhány példából is kiviláglik. Az 58. 1. egy föl nem használt adatot találunk Zrinyi Ilonáról. Horváth Mihály csak annyit mond életrajzában (99. 1.) hogy Zrinyi Ilona férjéhez utazván, 1692. febr. 2-án még Tokajban volt és csak május elején ért Karánsebesre. Meltzl a Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum nyomán fölemlíti, hogy Zrinyi Hona február 24-ét Hosszúfalun töltötte és más nap eltávozott. A szász papnál volt szálláson és nejének elmondta, hogy miért hagyja el Bécset. »Ha eszébe jut« ugy mond — »atyjának szomorú sorsa, őseinek az osztrák ház körűi szerzett érdemei, az annak védelmében hiában kiontott vérök, lehetetlen Bécset nem gyűlölnie.« Föltünőnek találjuk, hogy Zrinyi Hona csak május elején érkezett Karánsebesre.