Századok – 1883
III. Állandó rovatok - Történeti irodalom - I.
68 történeti irodaî.om. régen tisztába hoztak és eldöntöttek, és nem beszélne Szerém és Bihar, Szala vagy Barsnak határairól olyanformán, mintha Tacitusnak germán pagusait kellene a mappán kiczirkalmaznia. Kellő jártasság nélkül a magyar történet összeségében : az okmánytáraknak sem igen vehette hasznát. Haj ta is beteljesült az, mit egy jeles írónk — Salamon Ferencz — valahol mond, hogy az oklevelek ép annyi problémát adnak fel, mint a mennyit megfejtenek. Érteni kell azokat, és akkor biztos kalaúzúl szolgálnak : tudatlanul olvasva, csak bolygó lidérczek, melyek a búvárt hínárba csalják. Nincs ennek eclatansabb példája, mint szerzőnek amaz önérzetes imponáló határozottsággal mondott nyilatkozata : »Es ist einen jeden, deriu die ungarischen Urkunden Einsicht genommen hat, bekannt, dass der ungarische Adel — die servientes regales (von den ursprünglichen Adelsgeschlechtern, welche in den Chroniken von der Einwanderung der Ungarn datiert werden, abgesehen), durch Exemption von den königlichen Burgen enstanden ist (246. 1.)« : hol a kivételből szabályt csinál, és a mi szabály, azt kivételnek tartja. Mintha az ember csak Molière-nek Sganarelle-jét hallaná, a »Médecin malgré lui«-ben, midőn az emberi test részeiről disseral és a szivet a jobb oldalra helyezni. »Nous avons changé tout cela.« tartja talán Pic úr is Sganarelle-lel és az olvasó eleinte szinte ámúl, bámúl, mint botcsinálta doktor hallgatói : de nem sokára észreveszi, hogy mind ez új, hallatlan dolgokat nem a múltnak emlékei, nem a tudomány, hanem csak az hirdeti, a mit a német — hogy az irodalmi nyelv keretén belül maradjak — »krasse Ignoranz«-nak, vastag tudatlanságnak szokott nevezni. Gyakran látjuk a tudományok történetében, hogy csekélyebb tehetségeket is tudásuk bősége, anyaguknak gazdagsága helyes eredményekre vezet : de gyakran látjuk — kivált a történelem körében — azt is, hogy a csekély, és silány anyagból a nagy elme, a helyes történeti érzék meglepő módon ki tudja fejteni az igazságot. Szerzőben azonban a tudás bőségén kívül a történetírói érzék és felfogás is hiányzik. A középkor primitiv társadalmáról, és annak fokozatos fejlődéséről fogalma sincsen. S csakis ennek lehet tulajdonítanunk azt, hogy a honfoglaló nomád magyarokra nézve teljesen elfogadja Anonymusnak XII. és XIII. századbeli birtokadományozó anachronismusait s a honfoglalók közt már rendi különbséget lát, (29. 30.), a pénzről és hatásáról, az adózásról, a vámok, révek és harminczadokról, a particularis jogokról és szokásokról, mind úgy beszél, mintha e viszonyok mind, egy modern állam keretében mozognának. Legvilágosabb jele azonban a történettudományi felfogás teljes hiányának az, hogy a források közt nem tud különbséget tenni, hogy egy-