Századok – 1883
I. Értekezések s önálló czikkek - DR. SZENTKLÁRAY JENő: A karlóczai patriarchalis és a fruska-górai szerb levéltárak - II.
371 KÜLÖNFÉLÉK. síílt görög vallású illyreknek, bogy ünnepeiket szabadon tarthatják az ó naptár szerint, papi és világi rendjök által érseket választhatnak magoknak, kinek hatalma van parancsolni az összes keleti görög egyházak felett, püspököket szentelhet, a monostorokba papokat állithat be, ahol szükséges templomokat építhet, s egyátalán mind abban, ami a n. egyesült görög vallású illir nemzetet érdekli, szabadon és korlátlanul intézkedhetik. Még azon évi dec. 11-dikén »pro superabundant!« újból is megerősíti a király ezen privilegális diplomáját. Az 1690. évi iratcsomagban találtam egy emlékirat-fogalmazványt Csernovics Arzénius patriarchától. Ennek tartalma némely részben még ismeretlen a magyar közönség előtt. Az emlékirat 25 pontozatban tárgyalja a bevándorolt vendégnépnek akkori összes kívánságait s minden szívfájdalmát. A patriarcha nem lévén ugyanis megelégedve az eddigi privilégiumokkal, kéri ő felségét, hogy ezen 25 pontot is igtassabe a szerb nemzet kiváltságlevelébe. A memoriális egyenesen a magyar nemzet s Magyarország törvényei és ősi alkotmánya ellen szól, s főbb vonásaiban a következőket tartalmazza: »A ráczok ne tekintessenek többé scliismatikusoknak, hanem gör. kel. nem egyesült nemzetnek. A patriarchának kizárólagos joga legyen megerősíteni a szerb nép minden választottait, s joga legyen neki is, meg a szerb püspököknek is, szabadon végrendelkezniük. — Ha bárki, legyen érsek, vagy püspök, egyezségre lépne a róm. kath. egyházzal, fosztassék meg rögtön minden jövedelmeitől, minden kedvezményektől, és zárassék ki egyszerűen a szerb nemzet minden kiváltságaiból. Az érseknek szabad legyen ezentúl minden további confirmatio nélkül saját nemzetbeliei közül püspököket és papokat választania ; az érsekeknek és püspököknek szabad legyen egyszersmind a fennforgó szükség és a körülmények szerint gyülekezeteket egybehívnia, vagy megtartania. Bármily rendű szerb fölmehet akármikor szabadon Bécsbe és jelentkezlietik a császári udvarnál. — Engedtessék meg a szerbeknek nemzeti könyvnyomdákat és iskolákat felállítaniok és tetszésök szerint idegen, külföldi iskolákat vagy egyetemeket látogathatniok. — Bácz püspökök vagy papok fölött, ha bűnt vagy kihágást követnének el, ne ítélhessenek római katholikusok, hanem egyedül saját érseköknek legyen joga őket megidézni és büntetni. — Bácz katonatiszteknek egyenlő legyen a rangja s tekintélye a német tisztekével. — Rácz nemeseket tartozzanak a vármegyék, városok és községek valóságos nemeseknek elismerni. — Szerbek által lakott helységekben, kivéve az esztendős vásárokat, ne legyen szabad sem zsidónak, sem töröknek boltot nyitni és árúczikkekkel kereskedni, — Az se engedtessék meg,