Századok – 1883
I. Értekezések s önálló czikkek - MAYLÁTH BÉLA: A felső-vármegyék rendeinek gyűlése Kassán 1683-ban. - II.
254 A FELSŐ VÁRMEGYÉK REND EINE К szerzett érdemeiről, s kérik, liogy a felette kívánatos béke megszerzésén tovább is fáradozzék. A második és harmadik pontra köszönik, hogy a két császár közötti béke helyreállítására közvetítőleg munkálkodni elvállalta. A negyedik pontra, a véghelyek megerősítése iránt nyilatkoznak, hogy mely helyeket, s minő feltételek alatt akarnak restaurálni. Az ötödik pontra, a véghelyek őrségeit úgy óhajtják felosztatni, hogy az egyházi férfiak, a nemesség, a szegény adózó nép az által elnyomva ne legyen, s az őrség szigorú fegyelme alatt tartassék, fizetésöket pedig az országos harminczad fele részéből húzzák. A hatodik pontra: 8600 lovast, és 8802 gyalog katonát a vármegyék magok között aránylag felosztva elvállalnak, és élelmezni fogják. A hetedik pontra : mind a három vallásnak, sérelmeik arányában, diplomatikai elégtétel adását kérik, s a templomokra nézve kívánják, hogy ha még olyanok vannak, melyek az evangélikusokat jogosan illetik, de kezüknél nincsenek, azok a plébániákkal, jövedelmekkel és egyházi kincsekkel nekiek visszaadassanak. A nyolczadik pontot illetőleg, a fejedelem intéseit az egyetértésre nézve nagy köszönettel veszik. Erre következik a sérelmek sorozata, mit ismét nyolcz pontba foglalva, a válaszírat berekesztéseid a fejedelem elé nyújtanak. Minthogy a rendek válaszfelíratukra a fejedelem izenetét várták, január 26-án ülést nem tartottak. Január 27-én a 15-ik ülésben Szatmár megye követei a 40,000 forint elosztását ismét ki akarják forgatni, Szepes megye követei pedig követelik, minthogy a reájuk rótt összeg felét a 13 szepesi város tartoznék viselni, de azt semmiképen elfogadni nem akarják, hogy ezen összeg felével a vármegye ne terheltessék. Mindez azonban elhangzott, mert már Tökölyinek tudtára adták az elosztást, s megmásítani nem lehetett. Megérkeznek erre Tökölyi küldöttei, s a rendek válaszfelíratára a következő üzenetet jelentik a rendeknek: hogy a fejedelem köszöni a rendek elismerését a haza javára tett fáradozásai körül ; kegyelmesen veszi, hogy a rendek a béke és fegyverszünet iránti fáradalmait megköszönték, megjegyzi tovább, hogy Eiilek és Onód felépítését a földesurak magok nem eszközölhetik, az urak is segítsék őket; hogy a hadak fizetésére az országos harminczadok fele jövedelme nem elégséges. Sajnálja a fejedelem, hogy 8000 lovas és annyi gyaloggal terhelve vannak a vármegyék, de az időhöz képest ez másképen nem lehetett ; azon lesz továbbá, hogy a religiónak törvényes satisfactiója legyen. Ezekután válaszol még a sérelmek pontjaira, s végre sietteti a rendeket, hogy a portára küldendő követek útasítását és megbízó levelüket mielőbb elkészítsék ; mire még határozatba megy, hogy a