Századok – 1883

III. Állandó rovatok - Történeti irodalom - II.

] 68 TÖRTÉNETI IRODALOM. sűrűbben él Bél Mátyás, Horvát Péter, Katona, Pray, Szirmay s egyéb régibb írók műveivel. Még Salamont is csak úgy emlegeti, hogy kilássék, miszerint kellőképen ezt sem tanulmányozta. Szóval a szerző tudományos apparatusa feltűnőleg csekély s ezt nem azért mondjuk, mert nem idéz sokat, idézet nélkül is elárúlhatja az író, hogy színvonalon áll, hanem mondjuk azért, mivel szerző művében az újabbkori szellemi vívmányokat értékesítve nem találjuk. Ezt egyébiránt még elnéznők, lia ebbeli fogyatkozásaért bő kárpótlást nyújtana az autopsia útján szerzett tapasztalataival. Am maga vallja be, hogy »csekély tehetségének nem állott módjában széles kutatásokat tenni s a mi kívánatos volna : az írott emlékekben fölfedezett építményeket a helyszínén is kutatni, a még megmaradt nyomokat rajzokban megörökíteni. Ebben oly akadályok állottak előtte, melyeket leküzdeni gyenge volt.« Ily hiányos készültség mellett tehát meglepő sem lehet, hogy Fekete Zsigmond könyvében a hézagok feltűnően nagyok, aberratiói feltűnően süniek, egyes pozitív állításai meg combinatiói kiáltóan helytelenek, amint az a következőkből kitűnik, bár megjegyzem, hogy épenséggel nem minden hiányára és tévedésére terjeszkedem ki. Kezdi művét az ázsiai nagy népekkel, az assyrokkal, babilóniaiakkal. perzsákkal, médekkel, majd áttér a rómaiakra, a scythákra, a hunnokra s az avarokra. Az ázsiai népeket azért hozza fel, mivel erősen hiszi, hogy azok és a scythák, hunnokineg avarok vízépítkezései közt valami tanúlságos összefüggés létezik, melyet a culturtörténetíró nagy érvelésekre, fontos deductiókra használhat fel. Magam sem vonom kétségbe, hogy avatott búvár egyet-mást elleshet ily összevetésből, de erősen állítom azt is, hogy abban a módszerben, a melyben azt Fekete Zsigmond teszi, minden speculatió meddő marad. Horvát István és iskolájának követői mitsem értek el ezen az úton, ilykép alkalmazott módszerre], inkább is csak megmételyezték a hazai történetírást jó hosszú időre, pedig nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ők akkora apparatussal dolgoztak, mely teljes mérvben erőszakolja ki osztatlan elismerésünket, mert apparatusok a magok idejéhez képest kimerítő volt. A római részt szerző azok átalános vízépítkezéseivel nyitja meg. Ismert dolgok azok, de lia a Mommsen-Marquardt-féle nagy müvet hasznára fordította volna, előadása kétségtelenül sokkal instructivabb és sokkal szabatosabb leendett. Hogy a rómaiak a drainaget, a talajcsövezést ismerték, szintén nem újság, ép úgy, hogy vízvezetéseket, fürdőket építettek s folyóvízi hajóhaddal bírtak. A fődolog mindazonáltal az lett volna, s Fekete feladatának lényegét az képezte volna, hogy topographice kijelölje a