Századok – 1882

Értekezések - LÁNCZY GYULA: Válasz Thaly K. észrevételeire. 682

tákcza. Г,93 gyűlés ellen, melyet аz általa trónvesztettnek nyilvánított koronás király hívott egybe — ami untig elegendő ok arra, hogy Thaly Kálmán is törvénytelen pártconventiculumnak nevezze azt. Hiszen ö Magyarországtörténetét a Kákóczy manifestumainak szavaiból eonstruálja, mely eredeti módszernek következményei is nem kevéssé meglepőek : keletkezvén ily módon egy egészen uj magyar történelem, s egy uj magyar közjog, melynek tévtanait ellenőrizni, és helyreigazítani mind égetőbb szükséggé kezd válni. De hiszen Thaly Kálmán engemet vádol történethamisítással, »reaetiónárius felfogással« ; s a es. kir. udvari historiogTaphusokkal, az osztrák professorokkal és XVHI. századi jezsuita írókkal tesz párhuzamba. S ugyan miért, honnan ez indulat ? Mert tanulmányomban (Századok 277. 1.) »lázadó szellemről« beszéltem. Hanem szószerint idéznem kell az egész mondatot, melyben ezen ineriminált passus előfordul. . . »Midőn a katonai garázdálkodás, a közigazgatási önkény visszaélései s a magyar alkotmány megsemmisítésére irányzott czc'lzatok, a nyomorba stilyesztett és megalázott nemzetet kétségbeesésre hajták, s a lázadó szellem ismét megtalálta szervezőit és vezéreit. . .« Erről a lázadó szellemről, az osztrák hatalom lázító tényei által előidézett és mintegy felkorbácsolt »lázadó szellemről« szóltam én, s ez a felfogás vonúl végig egész tanulmányomon, melyet a tisztelt birálók épen ezért méltán nevezhettek hazafiasnak, nemzetiesnek. Hanem hát mind ettől eltekintve, azt hiszi Thaly Kálmán, hogy a magyar nemzetben, történeti múltjában, nem volt »lázadó szellem« ? Azt hiszi Thaly Kálmán, hogy a magyar történelem a vezérek korától napjainkig egj'általán megérthető lenne ezen vészes tényezőnek felismerése nélkül, mely aristokratico-feudalis alkotmányunknak beczikkclyezett jogosítványa volt, mely a vezérek korától fogva, a belső szakadások és felkelések egész sorát idézte fel, s a magyar nemzeti önállóság elveszésében első rangú szerepet játszik ? E belső küzdelmektől egy európai állam sem volt megkímélve. A királyság, és vele az állami, nemzeti egység eszméje, csak ezen szakadár, lázadó, állambontó szellem megtörésével érvényesülhetett Európaszerte. Magyarországon végzetesen complicálta e viszonyt és megnehezítette e küzdelmet az a körülmény, hogy a királyság Hunyadi Mátyás óta megszűnt nemzeti lenni, és Magyarország souverenitását aláásni igyekezett egy nagyobb — nem magyar — birodalom alkotása érdekében. Hanem azért az a sajátlag aristokraticus — a szónak legtágabb értelmében aristokraticus — lázadó szellem, mely csak oly tagadása és megbontása az állami eszmének, mint ama nemzetellenes tömörítési vágy, az azért mégis létezett és hatálya ujabbkori felkeléseinken végig ugyancsak constatálható. Ma egy szabad, normális nemzeti fejlődés és alkotmányos lét közepette, nincs reá semmi ok, hogy ezen történeti tény elől szemet húnyjunk. Továbbá, egy helyütt törvényszegőnek neveztem az utat, melyen a