Századok – 1882

Értekezések - LÁNCZY GYULA: Válasz Thaly K. észrevételeire. 682

692 tárcza. székhelye nein Becs volt, az szelíden szólva, ízle's kérdése, naivság, melyre Thaly úron kiviil senkisem vetemedett volna. Ha tetszik, conce­dálom, hogy »székeltek« helyett, »állandóan tartózkodtak« kitélellel kellett volna élnem. Hanem aki az egész passust elolvassa, az csakhamar felismeri, hogy »a törvényes föméltóságoknak« ezen »Bécsben széke­lése« épen a benső ellentét, a politikai visszásság kiemelése kedveért állíttatott egymással szembe. Mégis Thaly úr jónak látta ezen rövid, kiszakasztott mondatból a saját, legalább is felesleges interpretatiója alapján, az én törvényességi érzékemet megtámadni. E támadás megerősítése czéljából nagy garral nekem esik, amiért az 1708-ki pozsonyi országgyűlést »törvényes országgyűlésnek« mer­tem nevezni; ő arról csak mint »pártgyülés«-ről beszél, és »Észrevételei­nek« a történeti társaságban való felolvasása után a magyar közönség az összes napilapokban arról értesült, hogy 1708-ban Pozsonyban egy »párt eouventieulum« tartatott, melyet Lánczy Gyula a törvényes ország­gyűlések sorába szeretne becsempészni. Pedig ama felolvasás napjáig, az összes magyar történetírás a király által, a nádor közvetítésével, köz­jogunk minden követelménye szerint, egybehivott ezen országgyűlést annak tekintette — a minthogy nem is tekinthette másnak. Annak nyilvánítja a magyar közjog, a törvényesség kérdésének legmagasabb tekintélye Magyarországon : az írott szentesített törvény ; mire nézve lásd úgy az összes 1715-ki decretumoknak praeambulumát, mind az 1715. I. decretum praefatiójának 2. §-át. A magyar országgyűlés egybeliivása és megalakúlása törvényességének mértékét a múltra nézve egyedül a történeti magyar közjog szabványai képezhetik. Ha ezeknek elégtétetett, akkor törvényes az illető országgyűlés ; ha nem tétetett, akkor törvénytelen. Abból, hogy milyen volt valamely országgyűlés lefolyása, milyen szellem töltötte el a megjelent pártfelekezeteket, a for­mális törvényesség jellegére következtetést vonni nem lehet. Ezen körül­mények a politikai jelentőségre nézve lehetnek döntök, de a közjogi törvényességre ki nem hatnak. A szatmári békekötést megelőző ország­gyűléseinken e formális törvényességre nézve, a megjelentek száma, s az összes törvényhatóságok képviselete, az összes jogosúltak jelenléte, legkevésbbé sem volt határozó. Mert e szám, mondhatni egészen 184S-ig, folyton változott, maga a jogosúltság is folyton fluctuált, és gyakorta megesett, hogy egész vidékek vármegyéi és városai valamely ország­gyűlésen nem voltak képviselve, anélkül, hogy régibb országgyűlé­seinktől ezért a törvényesség jellege megtagadtatott volna. Mindez az 1708-ki országgyűlésre vonatkozólag is áll, bármi eredménytelen lett légyen annak lefolyása, és bármi kevésre ment légyen a megjelentek és képviselt törvényhatóságok száma, melyek között az országgyűlési iro­mányok különben Trencsént is nevezik. Hanem a felkelő vezér nagy­károlyi körlevelében, még annak megnyílta előtt, tiltakozott ezen ország-

Next

/
Thumbnails
Contents