Századok – 1882

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: Ábel Jenő: Egyetemeink a középkorban ism. 62

TÖUTKNKTÍ TROMAГ,ОМ. fejlődés minden józan elvét. E faj életvalóságát, melyet idegenek kétségbevontak, mely fölött liazafiak kétségbeestek, nem doctrinaire tanok bizonyítják, banem tények; múltja bizonyság reá, hogy fönnállását félteni mindaddig nem szabad, míg lelkesít a munkában való bizalom, a komoly munka sikerének hite. Nem lehet e sorok czélja az átalakult nemzeti lét sokszínű szövedékét szálaira bontva megvilágítani. Bármily kezdetleges is az első századok állami és társadalmi élete, hű képét még sem szoríthatni néhány lapnyi vázlat keretei közé. Tisztünkhez híven, csupán egy mozzanatát figyeljük meg a fejlődésnek. Csupán egy intézmény vázlatos vizsgálására vállalkozunk, mely Európaszer te mindenütt, a közép és újkorban egyaránt, fölöttébb becses szolgálatot tett a művelődés ügyének. Az egész középkoron át, de kivált első századaiban a setétséget áhitó szem is káprázat nélkül tűrhette azt a világosságot, a mit az értelem és szellem árasztott a világra. Az ó-kor művészete és tudománya jeltelen sirban aludta csöndes álmát. A nagy gondolkozók összes bölcsességéből néhány műszót örökölt, azoknak értelmét vitatta, a korlátoltság ellenmondást nem tűrő hevével, mindennek homlokkal menő erőszakosságával. A logica, az ész józan fegyelmezője, nyűge lett az értelemnek. Socrates, Plato és Aristoteles bölcsessége a nominalisták és realisták szőrszálhasogatásává fajult ; az ember az élet kenyere helyett útszéli kórón kérődzött. — E tudomány bizony soványan táplálta a világosság forrásait: az iskolákat és egyetemeket, s csak ködszerű homályt terjesztett, melyben a vakmerő kétkedés, nyegle tagadás barátságosan fogott kezet a képtelen üres ábrándozással, a rajongásában, balgaságaiban is tiszteletreméltó hittel. S a világosság e gyéren bugyogó forrásait oly lelkesültséggel, néha annyi önmegtagadással nyitják meg a szomjúhozok számára, a mit misem értethet meg az egy jobb jövő reményén kivűl. E források sekély, zavaros vizéhez oly számmal tódulnak a szomjúhozok, minőt ez általunk lenézett korról még pontosabb számadatok után is nehezen hiszünk el. A középkori egyetemek hallgatóinak nagy számához bizonyára egynél több szó fér ; de a túlzott, pontatlan szám, mely valószinűtlenségben vetekedik a csatákban elestekével, tanúskodik arról, hogy az emberben nem aludt ki a tudás vágya, noha kiolthatta volna ama kétes értékű eleség, a melylyel jóltartották. A középkori tudomány anyag tekintetében sovány, módszerre nézve meddő. Vagy nagyon is földhöz tapadt valóságokat tárgyalt, vagy üres utópiákat. Fejlesztés, élesités helyett békót vert az elmére. Tiltotta a birálást, vizsgálódást, mint a sátánnak áldozott tömjént. Tudása merő tényekben, philosophiája üres