Századok – 1882

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Lengyel könyv a magyarokról. Irta Smolka Sz. ism. 674

TÖRTÉNETI IRODALOM. 675 Smolka agalicziai lengyel intelligentia egyik előkelő alakja. Fia a nemzete és hazája szolgálatában megőszült reichsrathi alelnöknek, a bécsi lengyel klub elnökének. Az öreg Smolkának neve össze van forrva minden lengyel hazafias ügygyei, a mely egy nemzedék óta szőnyegre került. Atyja hírneve és nimbusa jó ajánló levél volt a fiatal Smolkának is, midőn a tudományos pályán szárnyra kelni próbált. De ő nem érte be azzal, hogy atyja dicsfényében sütkérezzék, személyes érdemei által emelte magát és vívott ki magának jó hírnevet és szép társadalmi állást. Fiatal ember létére (30-as) régóta rendes tanára a történelemnek a krakói gyetemen s tagja a krakói tud. akadémiának. Magyarországi útjára is épen a krakói akadémia megbízása vezette. A Történelmi-társulat ugyanis mult évi nyári kirándúlására(Sárosmegyébe) meghívta a krakói akadémiát s ez képviseletével Szmolkát bízta meg. így jött ő Magyarországra s így írta le itteni élményeit előttünk fekvő munkájában. Nemcsak a sárosi kirándúlásról szól ebben, hanem arról a körútról is, melyet Felső-Magyarországon Szilágyi Sándor társaságában tett. Munkája öt részre van osztva. Az I. részben leírja, mily szívesen fogadták magyar földön. Héthárstól Pulszky Ferenczczel együtt útazott (a ki ugyan nem egyedül az ő kedvéért ment odáig, de a templom megtekintése czéljából), Osztrópatakán Szilágyi Sándor s e sorok írója várta, Eperjesen fogadó bizottság jött elibe a vasúthoz. I'ulszkyval együtt-útazása alkalmából alkalmat vesz magának kiterjeszkedni Pulszky múltjára, a forradalomban szereplésére, irodalmi működésére: hosszasan és igen szépen ír róla. — Megismerteti az előtt olvasóival társulatunkat s folyóiratunkat : a Századokat. Elragadtatással ír a páratlan magyar vendégszeretetről, a lakomákról, a magyar szónoki hév virágairól, a pohárköszöntőkről, melyek ez alkalommal többnyire a magyar-lengyel barátság körül mozogtak. A II. részben az Eperjesről Bártfára, Makoviczára s Zboróra tett kirándúlásról szól. E nevezetes történelmi helyek látásán felmelegszik, a tourista bámulata s a történetíró kegyelete egygyé olvad, midőn róluk emlékezik. A bártfai templomról s városházáról a szakértő elismerésével ír, a Serécli emlék elmondatja vele a keletkezéséhez fűződő népmondát, a romjaiban is nagyszerű makoviczai várról elragadtatással beszél, nem feledkezvén el múltjáról sem. Zborón az ősi kastélyban s a híres »száz hárs« alatt mintegy lépkedni látja Rákóczi Györgyöt, a mint Lengyelország felé tekintget, mintha csak ott közelben a határ látása ébresztett volna benne vágyat a lengyel koronára. Feltámad Smolkában a lengyel hazafi is, jól esik felemlegetnie,