Századok – 1882

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: Ábel Jenő: Egyetemeink a középkorban ism. 62

TÖRTÉNETI IRODALOM. 69 peu illik a tudomány szeretete, az emberben a legfönségesebb alkotó rész : a szellem érdekeinek meleg ápolása. Ha a középkori magyart ethnographiai és psicbologiai szempontokból a középkori idegen krónikák nyomán tanulmányozzuk, bizony egy mákszemnyi hajlamot sem találunk benne a culturára. E krónikákból csupán annyit tanulunk, hogy a jó isten Európára a IX. században ostort bocsátott, meglakoltatandó annak nemzeteit bűneiért. A hún hordák emléke még nem törlődött ki a rettegő Európa emlékéből. A rémülés és bűntudat egy új isten Ítélet közelgését látta. Az ezredik év is közelgett, melyre a világ vége jósoltaték, s mi természetesebb, mint hogy a harczias jövevények megszállását a Duna és Tisza közén úgy tekintek, mint ama borzalmas catastropha előjátékát. Ily forma szerepet szánt Európa közvéleménye ama fajnak, mely az alakulni kezelő germán és szláv törzsek közé mint ék tolódott, s annak torzsalkodásai közepette a X. század folyamán hatalmas államtestet alkotott. A világnak azonban nem lőn vége, s Magóg fiai jobbak, derekabbak voltak szállongó hiröknél. A mohó tett vágy, mely kalandozással, veszélyek keresésével csillapitá éhségét, hamar elpárolgott, hogy helyet adjon a komoly munka szeretetének. Még egy századon át sem tartott az ifjúság alak- és czéltalan forrongása, midőn elbugyogván a nedv túltelje, beköszöntének a férfikor első, gyiimölcs-érlelő napjai. Mi része van első, szent királyunknak az átalakítás fáradalmaiban, azt történet-könyvünk ékesszólóan mondja el. Kétségkívül nagyon sok. A vad, de nemes törzsbe gonddal, szeretetted oltotta be a civilisatió csiráit. Az oltás érdeme őt illeti, a niegfogamzásé a törzsököt. Íme egy évszáz alatt e faj megezáfolja azt, hogy isten lakoltató ostora, mert a béke, az áldás munkájában töri magát. Csodálatos, hogy ennek hire ezred év után sem terjedett el úgy, mint amannak néhány kurta hó alatt! Európa rémei, a sötétség és gonosz fiai, az egyetlen apostoli király kormánybotja alatt arra az útra léptek, melyről azóta sem tértek el. A hármas halom és négy folyam vidékén bölcs mester szilárd alapon rakta le az állam talpköveit. A kik az épitésben fáradtak, nem tagadjuk, impulsust a már előhaladottabb nyugattól vettek, de erőt önmagukból, hitet a munka áldásos voltából. Ennyit talán nekünk engednek azok is az átalakulás érdeméből, kik untalan hirdetik, olykor még hívőkre is találva, hogy a magyar faj mindig majmolt, mindig idegenektől harácsolt konezon rágódott. Még a jog és méltányosság határai közt sem óhajtunk tetszelegni önmagukkal. Hírhedt mihasznaságunkat hadd czáfolja ezredéves állami létünk, mely már kezdetben magába szívta a