Századok – 1882
Értekezések - DEÁK FARKAS: Révai Miklós élete írta Csaplár B. ismertetés. 60
TÖRTÉNETI IRODALOM. 61 kegyesrendi vagy akármelyik szerzetesrendi állapotban fogja ezt elérni. Es lia e magasztos czél, mint írónk kérlelhetlenűl bebizonyítja, egész életén át előtte lebegett, akkor a 10 közül az az egykét fekete bab liolmi obscurus öregebb rendtárstól inkább csak comicus hatást gyakorol, s oly világnézlet kifolyásai, hogy ma már insultusnak sem mondhatjuk ; ezeknél kevéssel vau több értékök azoknak a félig atyáskodó s részben lemondó nyilatkozatoknak is, melyek jóakaratot látszanak mutatni, így szólván : annyit reméltünk tőle, s ó mint csalódtunk ! Mert ezek igazán szólva azt teszik : Soha se voltunk képesek megérteni és így soha se gyakoroltunk rá semmi befolyást ! Ezek felett szerzőnk bátran pálczát törhetett volna, vannak hozzá igaz jogczímei: a fáradhatatlan kutatás, az adatok igazságos előadása, megbírálása és plasticus rendezése. És habár nagyon nehéz dolog Rêvait is kellőleg méltányolni, s az őt félreértő környezetét is ugyanazon műben dicsőíteni, elmondhatta volna szerző bátran, hogy azok a derék atyák bizony sejtelmével sem bírtak annak, hogy ez az előttük álló Révai valamivel finomabb agyagból van gyúrva mint ők, s hogy a ki növendék és ifjú korában oly költeményeket ír, mint pl. a Tatai patakhoz írt elegia, s férfi korában oly gramatikával tetőzi nagy jelentőségű irodalmi pályáját, annak szelleme egy régióval magassabban szárnyal mint az övék. Meg is bélyegezhette volna szerző a nagy-károlyi társakat brutális magok viseletéért, ha csakugyan oly módon bántalmazták Révait, miként a 275. lapon közölve van, hogy t. i. szellemi büszkeségét atyja csizmadiaságának emlegetésével akarták lehűteni ; valóban ez igazán hangya szorgalommal összegyűjtött nagy műből látszik, hogy ezek a különben sok tekintetben derék szerzetesek és professorale a magasabb fokú elmével és érzékenyebb, nemesebb szívű Révaival szemben Kecskeméten vagy Nagy-Károlyban mindig ugyanazok maradnak. De térjünk vissza az előttünk fekvő munkához, melyet, megvalljuk nagy érdekeltséggel és figyelemmel olvastunk át s épen azért gyöngeségeit sem fogjuk elhallgatni. Szerző stylja nem az a szónokias, megkapó, lebilincselő s szép folyamatjával és érdekes fordulataival kielégítő mint azt a francziáknál oly gyakran látjuk, s a mit egy pár magyar írónál is vehetünk észre, de a melyet a magyar közönség oly nagyon szeret, — hanem olyan csendes elbeszélő, mely csak ritkán emelkedik, de ha megszokjuk, jól esik olvasni, néha-néha fel is melegszünk, rokonszenvet érzünk, vonzódunk az íróhoz és tárgyához egyaránt. Olyan ő, mint a világgal nehezen haladó idősebb ember, látjuk nála néha a legújabb szavakat, pl. mer/okolás, ám legyen, bizonyára nem oly rossz szó, mint a prókátorok megindokolása:
