Századok – 1882

Értekezések - SZALAY JÓZSEF: Nápolyi László trónkövetelése és Velencze - I. 557

564 NÁPOLYI LÁSZLÓ TRÓNKÖVETELÉSF. ÉS VELENCZE. Ezért is igen jó szolgálatot tett történelmi irodalmunk érde­kében a zágrábi »délszláv tudományos akadémia«, a mely külön­ben is azt a dicséretes elvet követi publicatióiban, hogy nem a horvát-tótországi helyi érdekű dolgokra, hanem az egész magyar államot érdeklőkre fekteti a fősúlyt, hogy az ő »Monumenta Sla­vorum Meridionalium« czímű gyűjteményében, a melyben rendre közli a velenczei köztársaság levéltárában Magyarországra vonat­kozó adatokat, (azon a czimen, hogy azok Horvátországra is vo­natkoznak), ezeknek az aktáknak is helyet adott, Nem szándékunk ezúttal a délszláv akadémia kiadásának rendszerével foglalkozni. Csak sajnálatunkat kell kifejezni, hogy a latin és olasz nyelven készült s Horvátországot csak közvetve érdeklő okiratok horvát fejezetekkel vannak ellátva, a mi, vala­mint a hónapok nemzetközi nevei helyett azok horvát népies neveinek használata s a horvát mutatók alkalmazása nem kevéssé nehezíti meg a kutatást. A mi egyéb észrevételeinket illeti, azokat most elmellőz­zük, mert e soroknak nem ez képezi feladatát, hanem az : össze­állítani egy képben azon adatokat, a melyek a czímben jelzett tárgyra vonatkoznak. SZALAY JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents