Századok – 1882
Értekezések - SZALAY JÓZSEF: Nápolyi László trónkövetelése és Velencze - I. 557
566 nápolyi lászló trönkívvetelése пак. Jellemző az, liogy Máriának 1395-ben gyermektelenül történt halála után igen elterjedt az a nézet, hogy Zsigmondnak immár elenyészett minden joga a magyar trónra s hogy az övénél indokoltabbak Hedvig lengyel királyné és nápolyi László igényei. Zsigmond helyzetének meggyengítéséhez hozzájárult a nikápolyi nagy kudarcz, az a perfid kegyetlenség, a melylyel László magyarországi kormányzóit : Laezfy Istvánt és Simontornyai Istvánt Kőrös-Udvarhelyre csalta s ott megölette, továbbá az, hogy Magyarország koronájával meg nem elégedve, idejének nagy részét külföldi koronák utáni vadászatra fordította, sőt ezen politikája érdekében a nemzet meghallgatása nélkül utódává kinevezte rokonát Józsa morvái őrgrófot. Helyzetének meggyöngítéséhez igen hozzájárult az a körülmény is, hogy Zsigmond egész buzgalommal csatlakozott azon fejedelmekhez, a kik elhatározták, hogy véget vetnek azon szakadásnak, a mely a hívek nagy bptránkozására, a katholikus egyházat már huzamos idő óta kettészakította. A franczia király, ennek véget vetendő, magára vállalta, hogy lemondatja az avignoni pápát, a két Luxembourg testvér — Yenczel római császár és Zsigmond magyar király — ugyanerre vállalkozott a rómaival szemben. IX. Bonifácz azonban semmi kedvet sem érzett a lemondásra, megfordította tehát a dolog végét s odavitte, hogy Németországon egy tekintélyes párt föltámadt s Yenczelt letevén, helyette Róbert pfalczi választó-fejedelmet emelte a királyi székre. Ugyanerre működött Magyarországban is, a hol — mint láttuk — a nélkül is annyi anyaga volt az elégületlenségnek. Kétségtelen, hogy IX. Bonifácznak igen jelentékeny része volt abban, hogy most azok is, a kik eddig Zsigmondnak legállandóbb hívei voltak, részint őszintén, részint színleg az ellenzékhez csatlakoztak, a minek példájául elég legyen e helyt Kanizsay János esztergomi érsekre és a Garayakra hivatkoznunk. S ez általános ellenzékiség nemcsak elméletben vagy némán volt meg, hanem kifejezést nyert abban a rendkívüli tényben, hogy a magyar főurak Zsigmondot 1401 április 28-ikán maguk elé idézték, hibáit szemére hányták s végezetül a visegrádi várban fogságra vetették. Annyira csak könnyű volt jutni, hogy Zsigmond elmellőztessék, de mi történjék ezután, kit emeljenek helyette trónra, e kérdésben nem volt könnyű megegyezni. Voltak számosan, a kik Lengyelország erélyes királyát: Jagyel Ulászlót akarták a trónra emelni. Ezek, leginkább felföldiek, a junius 11-ikén Tapolcsányban tartott országgyülés-félén ki is kiáltották királyul, pedig neki sem volt semmi közelebbi igénye a magyar trónra, csak özvegye lévén az 1399-ben magtalanul elhalt Hedvignek. A lengyel király nem lett volna idegen
