Századok – 1882
Értekezések - JAKAB ELEK: Késő elismerés egy elfeledett író iránt. 45
KULüNKÉI.ÉK. ellenőrizte minden léptét a censura ! S mily korlátolt volt a politikai élet ! A magyar udvari kanczellária nem akarta, bogy az erdélyiek külön lapot tartsanak fenn: politikája volt, hogy egyesítsen minden téren minden magyar érdeket. Az erdélyi kanczellária fenn akarta tartatni a Szacsvay által szerzett lapkiadási jogot s főleg erdélyiek közreműködésével kívánta azt szerkesztetni, liogy e kis ország közérzülete és közállapotai megbízható s a viszonyokat ismerő levelezők és munkatársak által abban híven legyenek képviselve és tolmácsolva. Minden kis jogért meg kellett a pályatéren küzdeni. Minden kanczellári, előadói, censori változásnál megujultak az erdélyiekre nézve a létezés akadályai. Pánczélt elébb hivatására képtelennek akarták bélyegeztetni. О a pesti egyetemen dicséretesen végzettségére hivatkozott, s előfizetői és jóakarói nagy számát hozta fel védelmére. Azután azt hozták fel ellene, hogy a magyar és erdélyi hirlap szerkesztője kétféle irányban s olykor kétféle szellemben közölvén a hireket és tényeket : a közönség zavarba jő, melyiket higyje, s egyik közönség békétlenkedik a másik ellen, hogy többet és szabadabban írott közléseket olvas. Egyformásitni kell a vizsgálati eljárást — mondák — s ezt csak annak egy kézbe adása által lehet. Kivették tehát Pánczél censora, Chronenthal erdélyi udv. kanczelláriai tanácsos kezéből e jogot s Szekeres, magyar udvari kanczelláriai előadóra bízták, csak az erdélyi közlésekre hagyván fenn az erdélyi censor vizsgálati jogát. Pánczél erős türelmét állította ezekkel szembe. Szacsvay hirtelen bukása eszélyessé tette. () élére a dolgot nem állította. Az anyaország jogos követelései és kormányférfiai iránt elismerést s alkalmazkodást tanúsított, az akadályokat megkerülte, az ellenvetéseket simán oszlatta el, közléseiben óvatos volt — feddésben sem részesült évek során át. Ily modorral s erélylyel vivta ki lapja és önfennállását. Magyarországon és Bécsben ez időben 15 különböző lap és időszaki irat keletkezett; de a Hazai Tudósítások, Tudományos Gyűjtemény czímün és Pánczél Kurir-jkn ldvűl hosszabb-rövidebb fennállás után valamennyi megszűnt. így a Hadi és más nevezetes történetek, Magyar Hírvivő, Gazdasági Újság, Magyar Muzeum, Orpheus, Mindenes Gyűjtemény, Urania stb. Némelyik létre sem jött, a másik néhány hónapig vagy egy pár évig állott fenn. Míg a legkitűnőbb magyar tudósok : Görög Demeter, Szabó Dávid, Kármán, Kiss János, Kazinczy Ferencz, Döbröntei stb. nem voltak képesek lapjaikat és folyóirataikat állandóul meggyökereztetni, Pánczél harmadfél évtizeden át fenntartotta saját művét.